FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: internet of things

internet of things

A megújuló energiaforrások és az IoT eszközök fokozott előtérbe kerülésével az energia-előállítás, -tárolás és -felhasználás hatalmas átalakuláson megy keresztül. Az egyre fejlettebb, ugyanakkor egyre olcsóbb technológia lehetőséget nyit a decentralizált energiahálózat számára, amely életképes alternatívája lehet a hagyományos módszernek azáltal, hogy csökkenti többek között a szállítási költséget, a környezetterhelést és az energiafüggést, miközben növeli a hatékonyságot és a fenntarthatóságot. Az átalakulás nemcsak az infrastruktúrát érinti, de megváltoztatja a klasszikus fogyasztói és termelői szerepeket is, amelyek szerint a vállalatok, sőt az egyének is képesek energiát előállítani és szolgáltatni a rendelkezésükre álló eszközöknek köszönhetően

Komoly mérföldkőhöz ért a Magyar Telekom. A mobilszolgáltató kínálatában megjelent az első olyan eszköz (egy okosóra), amelyben a hagyományos SIM-kártya helyett már e-SIM van. Az új technológia belépő jelent az IoT-be, hiszen megnyitja az utat a hálózatba kötött eszközök előtt, amelyek idővel akár helyettesíthetik is a piacon ma még meghatározó szerepet játszó okostelefonokat. Az új technológia a magyar piacra történő bevezetése egy többlépcsős fejlesztés első lépéseként, egyelőre tesztprogram keretében indult el

Egy kutatás szerint az épületekben használt intelligens eszközök száma 2020-ra meghaladja a 4,4 milliárdot. A tendencia nem meglepő, hiszen az okos, egymással és a központi irányító rendszerekkel kommunikálni képes készülékek számos szinten képesek hatékonyabbá tenni a működést, valamint egyszerűsíteni a létesítmények üzemeltetéséért és karbantartásáért felelős szakemberek munkáját. A Schneider Electric szakértői bemutatják, hogyan és milyen területeken járulnak hozzá ezek a berendezések az okosépületek kialakításához, ezzel együtt pedig a még kényelmesebb és környezettudatosabb működéshez

Az egész Budapestet lefedő LoRa-technológiájú hálózattal a társaság az IoT-értéklánc minden elemét képes egymaga biztosítani

A Renesas Electronics és a SEGGER bejelentették együttműködésüket, amelynek keretében a SEGGER nagyteljesítményű emWin GUI szoftvercsomagja költségmentesen elérhető a Renesas új, RX65N/RX651 sorozatú mikrokontrollerek vásárlói számára. Az ajánlat lényege, hogy az ember-gép interfészeket (HMI – Human-Machine Interface) vagy bármely kereskedelmi megoldásokat fejlesztők, akik az RX65N vagy RX651 mirkokontrollerek köré építkeznek, ingyenes licencet kapnak az emWin szoftvercsomaghoz, beleértve annak teljes eszköztárát is

A Silicon Labs büszkén jelentette be, hogy a Hall-effektus alapú megoldásokat sikeresen áthozta a XXI. századba. A cég új, mágneses szenzorokból álló portfóliója kategóriaelső teljesítményhatékonyságot és érzékenységet, rugalmas I2C buszkommunikációt, beépített rongálásvédelmet és hőmérsékletérzékelést kínál. A szenzorok AEC-Q100 tanúsítvánnyal is rendelkeznek, tehát a gépjárműipari alkalmazásnak sem áll útjában semmi. A 100 nA-nél kisebb nyugalmi áramú, 5 Hz mintavételi frekvenciánál 400 nA-nél kisebb áramfelvételű Si72xx sorozatú szenzorok több éves, akár több évtizedes működési élettartam elérését teszik lehetővé, még kiskapacitású elemek, akkumulátorok esetében is

Az Emerson piacra dobta DeltaV PK Controller megoldását, amely a DeltaV sorozatú, megosztott vezérléstechnikai rendszerét optimalizálja az olyan gyorsan növekedő iparágak számára, ahol a nagy léptékű automatizálás jelenléte nem számottevő. Az újgenerációs vezérlő minden feldolgozóipari szakág számára skálázható automatizálási megoldást kínál, és leginkább az élettudományi, olaj- és gázipari, petrolkémiai és gyártóipar azon részeit veszi célba, amelyek nagy mértékben támaszkodnak a nagy bonyolultságú, nem integrált, korlátozott üzemű PLC-k használatára. A célra optimalizált DeltaV PK Controller az iparág első olyan vezérlési megoldása, amely lefelé és felfelé irányban is tág határok között skálázható, és akár a nagyüzemi DeltaV DCS-be is natív megoldásként integrálható

Minden iparágban elérkezett a digitális átalakulás kora. A versenyképesség fenntartásához és a nyereségesség növeléséhez elengedhetetlen, hogy az üzemek digitális alapokra helyezzék működésüket. A digitalizáció azonban összetett fogalom, amely számos, egymásra épülő folyamatot foglal magában, és szinte minden szervezet esetében eltérő lépésekből áll. Más eszközök teszik eredményesebbé az üzemeltetést egy elektronikai gyártónál vagy éppen egy élelmiszeripari vállalatnál. Létezik azonban néhány olyan alapvető trend, amelyek követése minden esetben sikeresebbé és hatékonyabbá teszi a működést. A Schneider Electric szakértői ezeket mutatják most be

Több mint száz bázisállomással fog üzemelni országszerte az Antenna Hungária IoT hálózata

A jövő gyára, amely nemcsak robotokra épül. Fontos szerepet kapnak benne az érzékelők, amelyek a készülékek és gépek internetre csatlakoztatásával felügyelik a hálózatba kötött eszközök állapotát, javítják a gyártósor teljesítményét, és ezzel jelentős költségmegtakarítást eredményeznek. A jövőben fontos tényezővé lépnek elő a teljesen automatizált gyártási folyamatok, amelyek összekötik a termelés és az irányítás helyszínét, ezzel rugalmas termelési rendszereket létrehozva

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény