FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: informatika

informatika

Legtöbbünkkel előfordult már, hogy az uszodában nem tudtunk a saját tempónkban haladni, mert az előttünk úszó feltartott minket. Ilyenkor elgondolkodunk, mekkora könnyebbséget jelentene, ha lenne egy saját sávunk. Különös jelentősége van ennek akkor, ha hivatásszerűen használjuk a medencét. Valahogy így kell elképzelnünk a bérelt vonal legfőbb előnyét: egy olyan csatorna, amin csak a mi forgalmunk zajlik. Hiszen ahogy egy versenyúszó sem engedheti meg magának, hogy feltartsák, úgy egy vállalati internetkapcsolatnál sem fér bele, hogy külső tényezők befolyásolják a minőségi paramétereket

A XXI. Magyar Innovációs Nagydíj ünnepélyes eredményhirdetését 2013. március 21-én tartották az Országházban. Az idei Nagydíjat az NNG Kft. kapta az iGO Automotive navigációs szoftverért

A március 22-én induló új egyetemi startup versenysorozat lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők találkozzanak veterán startupperekkel, mentorokkal, együtt dolgozzanak ötleteiken, belekóstoljanak a startup világ mindennapjaiba

Virtuális személyi edzőtől az intelligens zajfelismerőig
A cégek a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) segítségével, összesen 50 négyzetméteren jelennek meg

A Sharp bemutatta professzionális, Full LED háttérvilágítású, kereskedelmi célra szánt képernyőinek új sorozatát. A készülékek kereskedelmi célú bemutatók megjelenítése mellett arra is alkalmasak, hogy forgalmas közösségi helyszíneken, állandó igénybevételnek legyenek kitéve

A PC eladások visszaesése a perifériákkal foglalkozó vállalatokat is alternatív megoldások keresésére, új területek felfedezésére kényszeríti. Bracken P. Darell vezérigazgató bejelentette, hogy a 2013-as üzleti év Q3-as időszakában a Logitech 180 millió dolláros működési veszteséget hozott össze 615 millió dolláros értékesítés mellett

A Schneider Electric Párizs mellett található, HIVE nevű központja a tavalyi ISO 50001 tanúsítvány után a világon elsőként megkapta a BREEAM In-Use kiváló (hatcsillagos) minősítést. A BREEAM (Building Research Establishment Environmental Assessment Method) nemzetközi szinten az épületek környezetvédelmi értékelésére szolgáló elsőszámú módszertan. A vállalat HIVE központja igazolja, hogy aktív energiahatékonysági megoldásainak alkalmazása, többek között a pontos adatelemzés, a napi rendszerességű energiafelügyelet és az alkalmazottak képzése jelentős, közel 50%-os csökkenést eredményezett az energiafogyasztásban (150 kWh/m2 -ről 78 kWh/m2-re), továbbá hatékonyabbá tette a víz- és a hulladékkezelést azáltal, hogy a hulladék és az energia 100%-át újrahasznosítják, illetve visszanyerik

A Kingston bemutatta legújabb pre-sales KingstonConsult vállalati szolgáltatását. A KingstonConsult a már meglévő KingstonCare post-sales megoldás kiegészítéseként jött létre, számos funkcióval segítve a vállalatokat a kiszolgáló vásárlással és konfigurációval kapcsolatos döntések során. A teljesítmény, a kapacitás és az energiahatékonyság hármasára fókuszálva a Kingston szakértői együttműködnek a vállalatokkal, hogy a kiválasztott memória- és SSD-konfiguráció összhangban álljon a rövid és hosszú távú üzleti célokkal

A Sharp a világon elsőként mutatott be olyan, rendkívüli képminőséget biztosító LCD monitort, amely már az IGZO technológiát alkalmazza. Az új monitor nagyon nagy, QFHD, 3840×2160 pixeles felbontást biztosít (ami négyszer több képpontot jelent, mint a hagyományos Full HD méret), 140 pixel/hüvelykes (PPI) felbontást jelenítve meg

Mérni akarunk valami olyasmit, amiről eddig úgy tudtuk: nem mérhető. A műszakiak számára teljesen természetes, hogy minősíteni (mérni) tudjuk a töltésmennyiségét, a sebességet vagy a hőmérsékletet. Leonardo da Vinci helikopter modelljével illusztrálva a kreativitást, elgondolkodhatunk: hogyan mérjük meg a Mester alkotóképességét?

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény