FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: informatika

informatika

sic-halVédelem tippek és az öt legfélelmetesebb zombi hálózat. A vezető, proaktív védelmet kínáló biztonságtechnológiai vállalat, az ESET kutatói Halloween utánra is alkalmazható védelmi tippeket adnak az ilyenkor fokozódó veszélyek miatt, és összegyűjtötték az öt legfélelmetesebb zombi botnetet

g-data-0Gyorsult az új számítógépes kártevők megjelenésének üteme a G Data kutatólaboratóriuma szerint. A legtöbb fertőző szerver az Egyesült Államokban, Kínában és Oroszországban van, de a vírusok terjesztéséért nem a pornóoldalak felelnek

A Novell ZENworks Mobile Management 3.0 támogatja a Samsung Knox biztonsági platformot, ezáltal még biztonságosabbá teszi a mobileszközök használatát és felügyeletét a vállalati infrastruktúrán belül

A Huawei és az Európai Fiatal Innovátorok Fóruma InnoApps néven versenyt hirdetett, amelyre 2014. november 9-ig várják a 29. életévüket még nem betöltött európai és kínai fiatalok jelentkezését. A pályázóknak egy új „smart city" alkalmazást kell kitalálniuk és megalkotniuk ahhoz, hogy megnyerhessék a 20 ezer eurós, azaz 6 millió forintos fődíjat

Az Európai Unió közép-európai transznacionális programjának támogatásával született alkalmazással a gyártás-intenzív vállalkozások csökkenthetik költségeiket

Harmadik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai uniós „Safer Internet Plus" (SIP) program keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című konferenciát

A Barracuda Networks, Inc. bemutatta 1 TiB tárhellyel érkező Backup 290 modelljét, továbbá 2 TiB kapacitásúra növeli Backup 390-es eszközét, még nagyobb rugalmasságot kínálva. A vállalat élen járó biztonsági és tárolási megoldásai eszköz, virtuális eszköz, felhőalapú illetve hibrid telepítési lehetőségeket kínálnak a felhasználók számára

Sorozatunkban olyan magyarországi elektronikai és IT-cégekre összpontosítunk, amelyek életében meghatározó a kutatás-fejlesztés. Mostani látogatásunkat a GPS-alapú iGO Navigációs szoftvereket gyártó, idén 10 éves NNG Kft-nél tettük. Utunkon Dózsa Imre, az NNG marketingkommunikációs vezetője volt segítségünkre

A probléma már nem olyan jelentéktelen: a Kaspersky Security Network adatai szerint egy aktív internetező évente legalább 10-szer találkozik rosszindulatú programokkal a Mac OS X-et futtató gépén

Az INTERPOL-lal megállapodást, az Europol-lal egyetértési nyilatkozatot írt alá a Kaspersky Lab a bűnüldöző szervezetek és a vállalatok közötti együttműködés területeinek kibővítéséről a kiberbűnözés elleni közös harc hatékonyságának növelése érdekében

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény