FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: hatvan

hatvan

A szakszervezet becslése szerint a műszakban részt vevő fizikai dolgozók közel 80 százaléka vett részt a szakszervezetek által szervezett sztrájkban a hatvani Bosch gyárban

Az új központ felteszi Magyarországot a legújabb digitális fejlesztések térképére – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

A tavalyi alapkőletétel után ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a 170 millió forint összegű beruházásból felépült Tréning Központ, a Robert Bosch Elektronika Kft. hatvani telephelyén. A beruházásnak köszönhetően, a jelenleg nyolc oktatóteremből álló képzési központ közel 200 fő egyidejű befogadására képes. Az átadáson részt vett Szíjjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője; a gyár képviseletében Volker Schilling, és Roger Seemeyer, a Robert Bosch Elektronika Kft. ügyvezető igazgatói. A Tréning Központ a régió középfokú és felsőfokú duális képzésének stratégiai fontosságú bázisa lesz, emellett a cégcsoport műszaki és gazdasági szakembereinek képzése is itt zajlik majd

A Bosch 170 millió forintot fordít a hatvani telephelyén kialakításra kerülő új oktatási központjára. A tervek szerint 2015-ben nyitják majd meg a központot, ahol évente 56 hallgatót oktatnak majd

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény