fejlesztés
Az „Éghajlati Valóság” program öt év után ismét Európában tartotta képzését. Az USA egykori alelnöke, a Nobel-díjas Al Gore ebből az alkalomból Dr. Ürge-Vorsatz Dianát, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzorát is felkérte, hogy vegyen részt a képzési programjának tudományos tanácsadó testületében. Ürge-Vorsatz Diana a szintén Nobel-díjjal kitüntetett Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egyik alelnöke és egyúttal a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének elnöke
A kirakni képtelenek számára Bluetooth-kapcsolattal látták el a Rubik-kockát
A 27. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a június 5-ei eredményhirdetésen versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János a szervezőbizottság elnökének aktív közreműködésével. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson Magyarország székházában
A brüsszeli Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretében magyar feltalálónak adták át az Év Innovátora díjat. Imre Krisztián egy olyan, gépi látást alkalmazó okosszemüveget hozott létre, amely a vakok és látássérültek beltéri és kültéri mobilitását segíti
A kísérleteket az MTA Wigner FK SZFI kutatói svéd és kínai kutatócsoportokkal közösen végezték
Egy kanadai kutatócsapat a szilíciumnál olcsóbb, rugalmasabb és fenntarthatóbb megoldást ígér
A fotovoltaikus panelen végigcsorgó esőből is kisajtolnák az utolsó csepp energiát. A kulcsszó a dörzsvillamosság
Hazaérkezett Pittsburghből (Pennsylvania, USA) az a magyar fiatal, aki a 2018. május 13-18. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból
A német Spiegel szerint egy egyszerű trükk segítségével 25 százalékkal sikerült megemelni a fotovoltaikus berendezések energiatermelő képességét
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Siemenst bízta meg azzal, hogy szerelje fel interoperábilis, nagysebességű vasúti közlekedést elősegítő berendezésekkel a Százhalombatta – Pusztaszabolcs vasútvonalat. A Siemens fogja biztosítani a Trainguard 200 típusú vonatbefolyásoló rendszert ETCS 2-es szinttel és rádiós irányító-központtal (RBC), valamint két Trackguard Simis IS típusú elektronikus biztosítóberendezés szállítását és üzembe helyezését. A vonalon centralizált térközöket alakítanak ki, melyeket jelenleg egyedül a Siemens képes szállítani hazánkban. Az új megrendelés részét képezi hat Wayguard Simis LC típusú vasúti sorompó-berendezés, a teljes villamosenergia-ellátás, a szerelési munkák és a távközlési eszközök is. Az üzembe helyezés tervezett időpontja 2020 decembere
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments