FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: fejlesztés

fejlesztés

Az Evonik és a Siemens azt tervezi, hogy megújuló forrásokból származó elektromos energia és baktériumok felhasználásával különleges vegyi anyagokat állít elő szén-dioxidból. A két vállalat a Rheticus elnevezésű, közös kutatási projekt keretében foglalkozik az ehhez szükséges elektrolízissel és fermentációs folyamatokkal. A projektet még januárban indították, és a tervek szerint két évig tart. Az ütemterv szerint az első kísérleti üzem 2021-ben kezd működni az Evonik cég Németországban, Marl városában található létesítményében

Az ABB csúcstechnikai színvonalat képviselő motorjai és hajtásai biztosítják a Németország legmagasabb hegyén létesített, új rekordokat felállító gondolakabinos felvonó biztonságos és megbízható működését

A koreai SK Innovation hatalmas akkumulátorgyárat építhet Komáromban

A több mint két évtizedes mérnöki szimulációs tapasztalattal rendelkező VARINEX Zrt. tizenharmadik alkalommal rendezte meg a SIMDAY Szimulációs Konferenciát. A szimuláció mára a számítógéppel segített mérnöki tevékenység kihagyhatatlan részévé vált, és az analízisrendszerek használatával, mintegy virtuális laboratóriumban, valós képet kaphatnak a gyártó cégek termékeik, berendezéseik fizikai jellemzőiről, működéséről

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, melyek 2017-ben jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő 26. Magyar Innovációs Nagydíjra 2018. február 14-ig lehet jelentkezni

avagy a 8 bites mikrokontrollerek integrált műveleti erősítőinek alkalmazástechnikai lehetőségei költségcsökkentési és hatékonysági szempontok szerint. Az analóg áramkörök egyik alapvető fontosságú alkatrésze a műveleti erősítő, amelyet az angol szakirodalomban gyakran „op amp” rövidítéssel illetnek. A műveleti erősítő két, alapvető feladatot lát el: ezek a matematikaiművelet-végzés, illetve differenciális bemeneti jelek erősítése

A vezető nélküli járművek térhódítása az intralogisztikában sokkal hamarabb elkezdődött, mint a közutakon. Logisztikai rendszerekben már Magyarországon is vannak ilyen alkalmazások. Szerepük a magas megbízhatóságuk és rendelkezésre állásuk miatt folyamatosan nő, az önvezető járművek alkalmazása az ipari automatizálás részévé válik. Az önműködő flottarendszerek vezető hazai szállítójaként a Gamma-Digital Fejlesztő és Szolgáltató Kft. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel együttműködésben kezd további fejlesztésekbe Székesfehérváron, 723,82 millió forint európai uniós támogatás segítségével

A XXI. század eddigi legnagyobb felvásárlására egyelőre nem kerül sor, azonban még semmi sincs lezárva

A legfejlettebb okostelefonoknak köszönhetően ma már bárki készíthet és feltölthet a közösségi oldalára 360 fokos (panoráma) videókat. A technológia karöltve a 3D-vel azonban hamarosan az esti tévéhíradóban és kedvenc televíziós show-műsorainkban is megjelenhet. A közel másfél milliárd forint összértékű Hyper360 projekt keretében ugyanis egy nyolctagú nemzetközi konzorcium részeként a magyar Drukka által fejlesztett videós technológia forradalmasíthatja az európai televíziózást

A személyre szabott orvosi diagnosztika egy fontos lépése lehet a Newomics startup által forgalmazott eszköz, amely a MEA (multinozzle emitter array) nevet kapta. Olyan molekulákat észlel, amit a korábbi módszerek nem

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény