előrejelzés
Némi módosítással vállalati hi-tech lesz belőle
A tavalyi év azonos időszakához képest 20 százalékkal kevesebb merevlemezt adtak el
Mint az ismert, hazánkban nagyon kis volumenű az elektronikai alkatrészek gyártása. Kevés kivételtől eltekintve szinte minden importból származik, ami ráadásul a vállalkozások számát tekintve csak egy kis csoporthoz köthető. Ez a néha kifejezetten hátrányos szituáció azonban alkalmat ad arra, hogy a kereskedőcégek előző évi tapasztalatait megismerve, jóval az idevágó, részletes KSH-adatok megjelenése előtt átfogó képet alkothassunk elektronikai iparunk teljesítményéről. Éppen ezért keressük fel minden év elején a legnagyobb magyarországi elektronikusalkatrész-importőrt, hogy megkérdezzük az elmúlt év történéseiről
A Gartner szerint csak darabszámban bővül majd a piac, az árbevétel csökkenni fog.
A politikusok már elmondták évértékelő beszédeiket, és reményeket keltettek bennünk az idei évet illetően. A gazdasági szakemberek értékeléseire csak most kerül sor, hiszen reális értékelést igazán a mérlegadatok ismeretében lehet tenni. Március 23-án a MÚOSZ Sajtóházában tartott előadást Vértes András, a GKI elnöke „A GKI előrejelzése 2015-re" címmel
A szerzők megpróbálják áttekinteni néhány évre visszamenőleg az infravörös és ultrahangos vizsgálati eljárásokat, amelyek alkalmasak együttesen egy jövőben bekövetkező, gépészeti meghibásodás előjelzésére
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments