FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: céghírek

céghírek

Csaknem másfél évszázados története során először fordul elő, hogy nem vesznek ki nyereséget a Nokiából. A 2011-es üzleti évre még 20 eurócentes osztalékot fizetett a társaság

A termékeket felhőkarcolók, alagutak biztonsági rendszerébe építik be. A Woertz AG cég novemberben alapította meg leányvállalatát Magyarországon

Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny 2013. január 22-i számában jelent meg.

Nem túl kedvezőek a chip-gyártó kilátásai, úgy látszik, nem tud megküzdeni a PC-piac gyengélkedésével

Sorra jelennek meg a vállalati jelentések a 2012. évi gazdálkodásról.
A világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelésgyártójaként számon tartott Huawei nettó profitja 33 százalékkal nőtt a 2011-es adatokhoz képest, míg a második legnagyobb kínai telekommunikációs felszereléseket gyártó cég, a ZTE 2012-ben az előzetes becslések alapján mintegy 2,5–2,9 milliárd jüanos (87,5 milliárd – 101,5 milliárd forint) nettó veszteséget valószínűsít

Egyedül a járműipar maradt csak talpon. A Nemzetgazdasági Minisztérium a nemzetközi környezettel magyarázza a rossz számokat

A Lenovo idén áprilistól két márkanévvel lesz jelen a piacon, amelyből az egyik az Apple kifejezett riválisa kíván lenni

A gyerekmunkások és áldatlan munkakörülmények miatt kitört botrány még el sem csitult, most lefizetett alkalmazottakról érkeznek hírek. A legújabb kínos beszámolót a tajvani Next Magazine közölte

A Bloomberg Businessweek szerint az Apple jó néhány másik multinacionális vállalatot követve kivonja gyártósorai egy részét Kínából, és az Egyesült Államokba helyezi vissza őket

Az MTI úgy értesült, hogy az éveken át 3-4 ezer fős törzsállomány - amelyet hasonló létszámú kölcsönzött munkaerő egészített ki - Zalaegerszegen mintegy 2 ezerre csökken

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény