FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: céghírek

céghírek

A HP hivatalosan is bejelentette, hogy 2,7 milliárd dolláros nagyságrendű ügylet keretében felvásárolja a hálózati technológiában érdekelt Aruba Networkst

2015. március 9-én került sor Budapesten, a Hotel Aquincumban a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2014. évet záró, tisztújító közgyűlésére. A közgyűlés elfogadta a 2014. évről szóló beszámolót, és négy évre Dr. Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát, újraválasztotta elnöknek, míg általános elnök-helyettesnek Greiner Istvánt, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatóját választották újra

Kétszer annyi külföldi hagyta el Kínát az elmúlt évben, mint ahányan az országba költöztek – állapította meg a nemzetközi munkaközvetítéssel foglalkozó UniGroup Relocation saját statisztikai adatai alapján

Az ABB Magyarország Kft. nyerte az Első Közép-Kelet Európai Gyógyszeripari Kiválósági Díjat (1st CEE Pharmaceutical Manufacturing Excellence Award) megoldásszállító kategóriában. A díjat a vállalat a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzeme számára szállított automatizálási és felügyeleti megoldásokért kapta

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint hazánk teljes jogú tagként csatlakozik az Európai Űrügynökséghez. A tárca szerint az ESA-tagságból fakadó előnyök révén a csúcstechnológiával foglalkozó hazai űripari vállalkozások és kutatóintézetek meg tudják őrizni jelenlegi vezető pozíciójukat, és az egyetemi műszaki képzés is korszerűbbé válhat

Az Oriana, az üzleti alkalmazásokat újszerű módszertannal fejlesztő vállalat kiemelt partneri együttműködésre lép az Invitellel

Az elbocsátások több mint fele Németországon kívül lesz. Magyarországi számok egyelőre nem ismeretesek

A nemzetközi kártyás fizetési sztenderdek piacán működő három jelentős szereplő, az EPASOrg A.I.S.B.L, az OSCar Consortium és a CIR Working Group úgy döntött, hogy egyesíti erőit és 'nexo A.I.S.B.L.' néven alapít közös szervezetet. A brüsszeli központtal alakuló szövetség a korábbi EPASOrg-ot váltja

Gacsal József tizenkét év után, február 5-ével távozott az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatói pozíciójából

A cégalapítás 25. évfordulójának apropóján egy rövid visszatekintéssel kezdjük a C+D Automatika Kft. tevékenységének bemutatását. Induláskor a cég a hazai műszergyárak termékeinek forgalmazására összpontosított, különös tekintettel a Ganz Műszer Részvénytársaságra, melynek Mintaboltját a mai napig működteti, és termékeit itthon és a környező országokban forgalmazza

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény