FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: 5g

5g

Hétfőn Budapesten aláírták a magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát. Magyarország a következő, ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztés terén világszinten meghatározó szereplő akar lenni – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos

Az elnöki pozícióért hárman szálltak harcba: Bertényin kívül az NTT Docomo japán delegáltja Satoshi Nagata, és a Telcom Italia olasz delegáltja Giovanni Romano indultak a megmérettetésen. A szoros első forduló után Bertényi végül a második fordulóban meggyőző többséggel került ki győztesen a japán indulóval szemben, megszerezve a tagsági szavazatok majd 60%-át. Bertényi széles körű szakmai tapasztalatokkal rendelkezik a mobiltechnológia területén, több mint 15 éve aktívan tevékenykedik a 3GPP-ben a Nokia képviseletében. A 3GPP közel 20 éve a globális mobilkommunikációs technológiák szabványosításának vezető testülete. Gyakorlatilag a világ összes globális és regionális mobilkommunikációs cége aktív tagja a szervezetnek közösen irányítva a technológiai fejlesztések irányvonalát és elvégezve a szükséges technikai szabványok lefektetését. A jelen helyzetben Bertényi elnöki pozíciója különös jelentőséggel bír, hiszen az 5G technológia fő döntései az elkövetkezendő hónapokban/években kerülnek majd meghozatalra, az ő elnöklése alatt. A pár héttel ezelőtti Mobil Világkonferencián Barcelonában egyértelműen látni lehetett, hogy a világ türelmetlenül várja az új 5G mobiltechnológiát, ami új kreatív szolgáltatások egész sorát teszi majd lehetővé: önvezető autóktól, robotokon keresztül a virtuális valóságig. Múlt héten az is eldőlt, hogy a 3GPP gyorsított ütemben kívánja folytatni az 5G szabványosítását: az első ütem már ez év végére várható, míg a második ütem jövő év közepére van előirányozva.A mobilkommunikációs technológia globális szabványosításáért felelős legfelsőbb testület (3GPP-RAN) a múlt heti plenáris ülésen Dubrovnikban elnökének a Nokia magyar delegáltját, Bertényi Balázst, választotta meg

A Gartner most közzétett adatai szerint az 5G hálózatok körüli sok megválaszolatlan kérdés ellenére a vállalkozásoknak érdemes az IoT-szektorra összpontosítaniuk

Az R&S®NRPM jelű összeállítás rádiójelek teljesítményének közvetlenül antennán történő, irányfüggő mérésére szolgál. Segítségével a mikrohullámú tartomány felső határáig terjedően mind a fejlesztésben, mind a gyártásban kalibrálható a különféle egységek kimeneti jelszintje, emellett a sugárzó nyalábformálása is ellenőrizhető vele

Az NI piacra dobta második generációs vektorjel-adóvevőjét (VST). Az NI PXIe-5840 típusú modul a világon az első 1 GHz-es sávszélességgel rendelkező VST, melyet a legkifinomultabb rádiófrekvenciás tervezési műveletekhez és tesztelési alkalmazásokhoz terveztek

Az NI megjelentette a világ első MIMO alkalmazási keretrendszerét. Az NI szoftverrádiós egységével együtt használt referenciaszoftver jól dokumentált, átkonfigurálható, paraméterezett, LabVIEW forráskódban írt fizikai réteget biztosít, amely alkalmas mind hagyományos, mind masszív MIMO prototípusok építésére

Uniós szinten egyedi kezdeményezés indult 10 szervezet, többek között a Huawei Technologies részvételével a hollandiai Észak-Groningen vidékén létrehozott kísérleti környezetben: elkezdődött az 5G-s hálózat vidéki környezetben való tesztelése. Groningen az egyetlen olyan falusi övezet Európában, ahol tesztelik a következő generációs hálózatot. A regionális fejlődést elősegítő, nagy sebességű internetkapcsolat kiépítése javítja az ott lakók életminőségét, továbbá az üzleti élet számára is számos előnnyel bír, valamint olyan területeken is lehetővé teszi a fontos innovációk létrejöttét, mint az egészségügy, vagy a mezőgazdaság

A nagy elemszámú (ún. „Masszív“) MIMO az 5. generációs vezeték nélküli rendszerek izgalmas kutatási területe. Az új generációs rádiófrekvenciás adatátviteli hálózatokban a Masszív MIMO olyan ígéreteket hordoz, mint például a több felhasználó nagyobb adatátviteli sebességű kiszolgálása, fokozott megbízhatóság és visszafogottabb energiafogyasztás mellett

Az NI közzétette NI Trend Watch 2016 című iparági jelentését. Ez a harmadik éves jelentés a Dolgok Internete (IoT) számos témakörét és adatkezelésére gyakorolt hatását vizsgálja, a szoftverek közszükségleti cikké válásától az 5G rendszerekhez kapcsolódó prototípus-fejlesztésekig, melyek célja ezen új technológia bevezetése

Az EU Digital Agenda 2020 hazai vonatkozásait a világ egyik legnagyobbja, a Huawei Technologies is segíteni kívánja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény