FőoldalCikkek

A magyar szakemberek felveszik a "kiberkesztyűt"

Az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) szakmai platform kezdeményezésére önkéntesekből álló összefogás alakul, amelynek tagjai olyan informatikai szakemberek, akik a rájuk bízott fontos vagy kritikus számítógépes rendszerek biztonsága felett őrködnek. A platform célja, hogy az indítványozók összehangoltan és professzionális módon tudjanak reagálni az ország kritikus vagy fontos infrastruktúráit érő kiberfenyegetettségekre- és támadásokra, hacker fenyegetettségekre, valamint segítséget nyújtsanak az állam számára az ország kiberterének védelmét megszervezni, akár egy esetlegesen felállítandó magyar kiberhadsereggel együttműködve. A civilkezdeményezés neve Önkéntes Kibervédelmi Összefogás, röviden KIBEV

Befoltozható az iPhone biztonsági rése

Az Apple az iOS operációs rendszerén befoltozta azt a biztonsági rést, amely PDF-állományokkal volt kihasználható Az Apple iOS sérülékenységére két héttel ezelőtt kezdtek felfigyelni a szakemberek, miután a JailbreakMe legújabb kiadása megjelent az interneten. Ekkor a szakértők a szoftver által kihasznált sebezhetőségek alaposabb szemügyre vétele után megállapították, hogy az egy olyan biztonsági hibát is kihasznál, amely jelentős mértékben kiszolgáltatottá teheti a mobil eszközöket. A kockázatokra többek között a német Szövetségi Informatikai Biztonsági Hivatal (BSI) is felhívta a figyelmet

3D élmény szemüveg nélkül - Toshiba Qosmio F750 3D

A Toshiba bemutatta első olyan notebookját, amely szemüveg nélkül nyújt 3D élményt*. A Qosmio F750 3D ráadásul az első olyan kereskedelmi forgalomban kapható, szemüveg nélkül használható 3D laptop a világon, amely egyszerre képes megjeleníteni a kijelzőn a 2D és 3D tartalmakat. A teljesen új 3D élménynek köszönhetően, a felhasználó ezentúl úgy nézhet 3D filmet az egyik ablakban, hogy közben egy másikban - akár a filmhez kapcsolódó - információk után böngész az interneten

IEEE P1901.2-kompatibilis G3-PLC lapkakészlet intelligens erősáramú hálózati kommunikációs alkalmazásokra

A Maxim Integrated Products vállalat bemutatta MAX2992 típusszámú PLC1 modemét, amely a MAX2991 analóg front-end áramkörrel kombinálva komplett PLC lapkakészletté alakítható az intelligens villamos hálózati kommunikációs rendszerekhez. A chipkészlet kompatibilis a rohamléptekkel elterjedő IEEE P1901.2 szabvánnyal, amely az OFDM-alapú, erősáramú vezetékeken keresztüli kommunikációra nézve ad követelményrendszert, és szavatol együttműködési képességet a rendszerek között. E szabványnak való megfelelőség rendkívül fontos az intelligens, erősáramú hálózat építése szempontjából, mivel jelentős védelmet biztosít a beruházások számára

Kingston DataTraveler 108, az eddigi legkisebb méretű USB-kulcs nagy mennyiségű adat tárolására

A Kingston bemutatta új Kingston DataTraveler 108 flash meghajtóját, mely kisméretű és vékony kialakításának köszönhetően könnyedén magunkkal vihetjük bárhová. A 4 GiB, 8 GiB és 16 GiB kapacitású DataTraveler 108 a kapacitástól függően eltérő színben kapható. A praktikus, kulcskarikával elérhető stílusos, apró meghajtót a felhasználók egy nyakpántra felfűzve divatos kiegészítővé is alakíthatják

Integrált automatizálás egyenlő a hatékonysággal

Ugyan az automatizálásban nem újdonság az integráció - gondoljunk csak a PLC-k hajtásokba való integrálására -, most azonban egy új szintre érkezett el: a kinematika, a robotika és a biztonság eggyé integrálása van napirenden

3 milliárd jüant költ Peking a saját "Szilícium-völgyre"

Jelentések szerint Pekingi a mintegy 88 milliárd forintnak megfelelő összeggel az északnyugati városrészben található "kínai Szilícium-völgyként" emlegetett információs technológiai bázis, a Csungkuancun bővítését, modernizálását kívánja támogatni

A Lexmark bemutatta új Value Ink termékeit

A Lexmark bemutatta új, 4 az 1-ben AIO (All in One) tintasugaras nyomtató kínálatát, amely segíti a kis- és középvállalkozások nyomtatási költségeinek lefaragását. A három új termék, az Interpret S409, a Prospect Pro209 és a Prevail Pro709-es, a Lexmark új Value Ink termékkínálatának része, amelyek mindegyikében elérhető a négy legfontosabb funkció: a nyomtatás, szkennelés, másolás és faxolás

A Würth Elektronik az első olyan nyák gyártó Németországban, amely elnyerte az "AEO F" minősítést

Az AEO F (Authorised Economic Operator Full) egy a vámhatóságok által adott nemzetközi minőségi tanúsítvány, ami tanúsítja, a cég manipulálhatatlanságát az ellátási láncban, a bejövő, és kimenő áruk, és javak nyomonkövethetőségét, és a termékek külkereskedelmi kontrolljának meglétét. Ennek a tanúsítványnak három szintje létezik, és a Würth Elektronik teljesíti a "full" (teljes) szintet, ami a három szint közül a legmagasabb

Újra fogalmazott hálózatanalízis

znb_45934_4dd4f2505eecb

A Rohde & Schwarz cég R&S ZNB és R&S ZNC készülékei egy új generáció kezdetét jelentik a vektor hálózatvizsgálati eszközök palettáján.

Jellemzője, hogy a dinamikus tartomány egészen 140 dB nagyságrendig terjed, 4 ms alatt lefutó fűrészjel 401 mérési pontot eredményez, igen nagy stabilitás mellett. A készülékcsaládot rádiófrekvenciás alkalmazásokra ajánlják a 9 kHz - 4,5 GHz vagy 8 GHz frekvenciákon


Bővebben

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény