FőoldalCikkek

Leváltották a Siemens vezérigazgatóját

Az ok: a cég rossz eredményei. Mint arról korábban hírt adtunk, a Siemens vezetése válságba került, miután a cég alig három hónapon belül a második profitfigyelmeztetést adta ki

A következő ipari forradalom már itt van?

Mitch Free, aki a világ legnagyobb online (internetes) kereskedelmi szolgáltatójának vezérigazgatója állítja: a következő ipari forradalom nehéz és „tisztátlan" lesz. Mitch Free legalább látni véli az oda vezető utat

Vezetési válság a Siemensnél

Angela Merkel kancellár is jelezte: aggódik az egyik legnagyobb német vállalat válsága miatt. Vezetési válság alakult ki a német Siemensnél, miután a cég a múlt héten alig három hónapon belül a második profitfigyelmeztetést adta ki. A cég májusban, majd júliusban jelezte, hogy nem tudja tartani a szeptember végéig tartó üzleti évre kitűzött célokat

Az MFA világszabadalma alapján fejleszt napelemgyártást ellenőrző berendezéseket egy hazai kft

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet kutatói által kifejlesztett szélesszögű ellipszométeres vékonyréteg minősítő eljárást idén az amerikai, japán és európai szabadalmi hivatal is védetté nyilvánította. Egy magyar tulajdonú cég most ezt hasznosítva célozza meg a nemzetközi piacot napelemek gyártásközi minősítő berendezésének piacra dobásával

Helytakarékos, integrált, alsó oldali gate-meghajtó

Az elektronikai tervezők számára örök kihívást jelent csökkenteni az egyes alkatrészek által elfoglalt kártyahelyet, az anyagköltséget, valamint természetesen a piacképes állapot eléréséhez szükséges időt. Sok mai alkalmazás használja mikrovezérlő, kis feszültségesésű szabályozó és gate-meghajtó kombinációját pl. kapcsolóüzemű tápegységekben, szórakoztatóelektronikai és hordozható termékekben, kéziszerszámokban stb.

„Megreformált” földgázfeldolgozás

Évekkel ezelőtt rengeteget gondolkodtam azon, hogyan lehetne az inert gáz elégetése helyett azt hasznosan felhasználni - például energiatermelésre. Most megszületett a megoldás: egy (inert) gáz átalakító gép és technológia az inert gázt gázmotorok hajtására is alkalmas metánná alakítja

250 főt rúg ki a BlackBerry

Elsősorban a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó részlegnél zajlik a karcsúsítás. A kanadai gyártó hosszú ideig képtelen volt felvenni a versenyt az iOS-szel és Androiddal szerelt készülékek özönével, és bár már piacon van a BlackBerry 10 rendszerrel készített Z10 és Q10, ezen termékek még mindig nem elegendőek arra, hogy kihúzzák a gödörből a vállalatot

Megérkezett Magyarországra a Huawei Ascend Mate

A Huawei bejelentette, hogy a nagyméretű, 6,1 hüvelykes HD kijelzővel rendelkező Huawei Ascend Mate mostantól Magyarországon is elérhető. A mobilszolgáltatók közül elsőként a Telenor kínálatában kapható a készülék, amely azon túl, hogy megvásárolható a társaság üzleteiben, a Telenor honlapján is megrendelhető

23%-kal nagyobb flip-chip alkatrészbeültetési sebesség

Ahogy nőtt az igény az elektronikai iparban a miniatürizálásra, úgy nőtt az igény a flip-chip alkatrészek, valamint a nagyobb számú passzív alkatrészek alkalmazására. A beültetésnél használtkamerák optimalizált elhelyezése és bejárási útvonala lehetővé teszi az óránként beültethető flip-chip alkatrészek számának növelését, kiváló beültetési pontosság mellett

Megbízható mérési eredmények terepről

Akár a trópusokon vagy a sivatagban is - a telep-táplált Promag 800 hosszú időn keresztül képes megbízható mérési eredményeket biztosítani a legtávolabbra eső mérési pontokról is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény