1 mikron vastag, hajlítható chip Svájcból
![](/images/stories/cikkek/2014/02/hajekony-chip.jpg)
Az ETH Zürich kutatói által kifejlesztett hajlítható áramkör akár egy hajszál köré csavarva is képes ellátni a feladatát. A technológia a mérnökök szerint új kapukat nyit meg a beültethető és viselhető készülékek területén is
Az urán útja a bányától a reprocesszálásig
![](/images/stories/cikkek/2014/02/eszk-1-0.jpg)
Az Energetikai Szakkollégium Jendrassik György emlékfélévének nyolcadik előadásának témája a nukleáris üzemanyagciklus volt, mely az uránérc bányászatával indul. A feldolgozás, átalakítás, dúsítás, a fűtőelemek elkészítése és felhasználása után még mindig sok feladat vár a felhasználókra
Diplomaátadó ünnepség Pannon Egyetemen
![](/images/stories/cikkek/2014/02/up-0.jpg)
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának és Mérnöki Karának közös Diplomaátadó ünnepségén a két kar összesen 139 hallgatója vett át alap-, vagy mesterszakos diplomáját és 16 doktort avattak
György László vette át a hazai Symantec vezetését
![](/images/stories/cikkek/2014/02/Gyorgy_Laszlo.jpg)
A Cisco Magyarország nyáron tavaly augusztusban távozott vezetője, György László a magyar képviseletet 11 évig vezető Teasdale Haroldot váltja
58 pályázat továbbjutott
![](/images/stories/cikkek/2014/02/inno.jpg)
A Magyar Innovációs Szövetség, az EMMI és az MTVA által, a 2013/2014-es tanévre meghirdetett 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny bírálóbizottsága döntött a továbbjutó innovatív tervekről. A szakmai zsűri a beérkezett pályázatok közel 60%-át továbbjutásra javasolta
Boldog születésnapot Facebook!
![](/images/stories/cikkek/2014/02/face-10-0.jpg)
A Facebook 2004. február 4-én született a Harvard Egyetemen, Cambridge-ben. Ez pontosan 10 évvel ezelőtt történt. Azóta a portál hosszú utat tett meg. De kik is használják?
A Lenovo erősíti az EMEA régió vezetését
![](/images/stories/cikkek/2014/02/lenovo__15.jpg)
A PC üzletágat irányító Gianfranco Lanci ügyvezető igazgatóvá (COO) és ügyvezető alelnökké (executive vice president) lép elő, Aymar de Lencquesaing az EMEA elnökeként és a vállalat alelnökeként csatlakozik a Lenovohoz, hogy a céget az első számú szereplővé tegye az EMEA piacon
Új prémium monitor az LG-től
![](/images/stories/cikkek/2014/02/lg-mp76.jpg)
Az LG bejelentette legújabb, 60 centiméteres (24"), Full HD felbontású IPS monitorát. Az MP76 Crystal Float állványával és az LG új, szupervékony, CINEMA SCREEN kialakításával rögtön felhívja magára a figyelmet
Fél évszázad az elektronikai technológiában
![](/images/stories/cikkek/2014/02/50-0.jpg)
50 éves jubileumot tartott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának Elektronikai Technológia Tanszéke. Az ünnepségnek a tanszék új helye adott otthont, az Egry József utcai egyetemi épülettömb, az „A" konferenciaterme, amely zsúfolásig megtelt az érdeklődő vendégekkel
Új módszerek a fejsérülések kezelésére
![](/images/stories/cikkek/2014/02/ge-nfl-0.jpg)
A Wisconsini Orvosi Egyetem kutatói az agy vizsgálatához fejlesztenek új mágnesesrezonancia-képalkotási módszereket, amelyek segítségével diagnosztizálható az agyrázkódás, megállapítható, hogy a sportolók agya teljesen felépült-e a sérülésből, és hogy alkalmasak-e a pályára való visszatérésre
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments