FőoldalArchívumA SAS felvásárolta a brit Memex szoftvercéget
2010. július 08., csütörtök ::

A SAS felvásárolta a brit Memex szoftvercéget

Az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások egyik piacvezetőjének számító SAS felvásárolta az információszerzést és feldolgozást támogató alkalmazások világpiacán ugyancsak vezető szerepet betöltő Memexet. A vállalat megoldásai a közbiztonság növeléséhez, a bűnözés, a terrorizmus és egyéb veszélyek elhárításához, megelőzéséhez járulnak hozzá, segítségükkel az intézmények fejleszteni tudják felderítő és hírszerző folyamataikat

A SAS vezérigazgatója, Jim Goodnight elmondta, hogy a SAS már világszerte jelen van a köz- és nemzetbiztonsági piacokon, továbbá tervei között szerepel, hogy nemzetközi szinten vezető pozíciót érjen el ezeken a területeken. "Ez az akvizíció globális terjeszkedésünk egyik fő eleme, hiszen szándékunkban áll pozíciónkat erősíteni a rendvédelmi, az igazságszolgáltatási, a belbiztonsági, valamint a hírszerzési szolgáltatások terén. Azt szeretném, hogy a SAS az első vállalat legyen, amelyhez a köz- és nemzetbiztonsági szervek fordulnak, ha analitikát kívánnak bevetni a bűnüldözésben, valamint az állampolgárok védelmében."
Ian Manocha, a SAS egyesült királysági, valamint írországi képviseletének vezérigazgatója, a Memex jövendőbeli elnöke hozzátette: "Sok országban a rendvédelem, az igazságszolgáltatás, a belbiztonság, a hírszerzés és felderítés piacai elszeparáltan működnek egymás mellett, külön adatbázisokat tartva fenn. A SAS azonban lehetővé teszi, hogy megosszák, valamint hatékonyabban és eredményesebben használják fel az adatokat helyi, országos, vagy nemzetközi szinten, akár azzal a céllal is, hogy előre jelezzék és megakadályozzák a bűncselekményeket."
A hosszú ideje sikeresen működő, a skóciai Glasgowban székelő Memex elismert a rendvédelmi szervek körében, melyet alátámaszt globális ügyfélköre is, beleértve többek között a következő intézményeket: az angliai Bedfordshire, Surrey, és Brit Közlekedési Rendőrség (BTP); Delaware, Michigan, New Hampshire és Pennsylvania állami rendőrsége; Georgia állam nyomozóirodája (Georgia Bureau of Investigation); a Kansas-ben található Terrorizmus Elleni Korai Előrejelző Csoport (Kansas City TEW); az Észak-Kelet Ohioban található rendvédelmi testületek információs forrásait egyesítő, terrorizmus ellenes központja (Northeast Ohio Regional Fusion Center); Los Angeles és Philadelphia rendőrsége, a Central California Intelligence Center; a belize-i rendőrkapitányság (Belize Police Department); az Albán Állami Rendőrség (Albania State Police), valamint az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala is (United Nations Office on Drugs and Crime - UNODC).
Az akvizíciónak köszönhetően a SAS figyelme ezentúl ráirányul a rendvédelmi testületek egyesített információs központjainak egyre növekvő felhasználói piacára is. Számos amerikai állam és nagyobb város rendelkezik olyan egyesített információs központtal, amely már Memex-technológiát alkalmaz.
A SAS világszintű terjeszkedését a jövőben is jelenlegi menedzsmentjével kívánja megvalósítani. A Memex vezérigazgatója, David Carrick szerint a két vállalat jól illeszkedik majd egymáshoz. "A piacon egyedülálló kombinációt alkotnak a SAS üzleti intelligencia és fejlett analitikai képességei a mi vállalati információkeresési, és feldolgozási, valamint tudáskezelő alkalmazásainkkal, amelyeket a közbiztonsági szektornak nyújtunk."- nyilatkozta.
Ez a lépés tökéletesen illeszkedik a SAS akvizíciós stratégiájába: a vállalat olyan lényeges technológiákra tesz szert, amelyekkel szélesítheti és kiterjesztheti saját termékvonalát. A Memex felvásárlásával a SAS mindkét vállalat megoldásait szállítja majd a nemzetbiztonsági, a hírszerző és rendvédelmi szerveknek.
Az akvizíciót a két vállalat a The Premier Business Leadership Series - Berlin konferencia zárónapján jelentette be.

A Memexről
A Memex az információszerzést és feldolgozást támogató alkalmazások világpiacának egyik vezető szállítója. Megoldásai hozzájárulnak a közbiztonság növeléséhez, a bűnözés megelőzéséhez és visszaszorításához, segítségükkel az intézmények fejleszteni tudják információszerző folyamataikat. A Memex 1979 óta szállít innovatív technológiákat és szolgáltatásokat világszerte, amelyeket ma már több mint 100 kereskedelmi és hírszerző szervezet vesz igénybe. A vállalat támogatja és fejleszti ügyfelei információ- és tudás-vezérelt működését, jelentősen javítva döntéshozatali képességeiket és működési hatékonyságukat.

A SAS-ról
A SAS üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások piacvezető szállítója, valamint a legnagyobb független üzletiintelligencia-fejlesztő. A vállalati intelligencia platformra épülő innovatív üzleti alkalmazások révén a SAS 45.000 vállalat számára nyújt támogatást a teljesítmény növeléséhez és a jobb döntések gyorsabb meghozatalához. 1976 óta a SAS világszerte a THE POWER TO KNOW®-t, vagyis a tudás hatalmát nyújtja ügyfeleinek.


Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény