FőoldalArchívumVége a SED-TV projektnek
2010. június 07., hétfő ::

Vége a SED-TV projektnek

A Canon végleg leállította a SED (surface-conduction electron-emitter display) technológiájú kijelzők fejlesztését, mondván, soha nem lesz gazdaságos gyártani.A vállalat közlése szerint a technológiának ipari körülmények közt még van jövője, azonban tömeggyártásba biztosan nem kerülnek SED televíziók


A projekt 2005-ben kapott igazán nagy visszhangot, amikor még úgy tűnt, hogy a hagyományos televíziók (kontrasztarány, képélesség) és az LCD ill. plazma készülékek (méret, tömeg) előnyeit összegző megoldás hamar siker lehet. Az azóta eltelt öt év során számtalan alkalommal hallhattunk a gyártás megkezdéséről. Azonban - a technológiai nehézségek mellett - azért sem indulhatott be, mert a projekt mögött álló Canon és a Toshiba hamar összekaptak a szabadalmakon. Ebből később a Canon jött ki győztesen, ám közben az LCD televíziók olyannyira megerősödtek, hogy ma már lehetetlen lenne versenyezni a technológiával.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény