A POSICHRON hosszmérő alapvetően egy magnetostrikciós hullámvezetőből és egy eltolható pozíciójú mágnesből áll. A mérési elv két fizikai hatáson alapszik, melyek az ún. Wiedemann- és a Villary effektus.
A Wiedemann-elv szerint, ha egy magnetostrikciós hullámvezetőre egy rövidke áramimpulzust kapcsolunk, az áram fénysebességgel terjedve a vezető körül örvényes mágneses teret kelt, amellyel a pozíciómágnes az adott helyen kölcsönhatásba lépve a magnetostrikciós hatás következtében egy mechanikai torziós (csavaró) hullámot indít el. A torziós hullám már csak ultrahangsebességgel halad a kiindulási helytől a hullámvezető végei felé.
A POSICHRON egyik végén a nagyon kicsi elcsavarodás érzékelésére alkalmas detektor foglal helyet. A detektor a magnetoelasztikus Villary-effektus szerint működik és a torziós hullám beérkeztekor jelet szolgáltat.
A végső útjel, azaz a mozgó pozíciómágnes és a rögzített detektor közötti távolság arányos az áramimpulzus kiadása és a torziós "becsapódás" között eltelt idővel. A rendszer egyfajta "radar" elven működik.
