FőoldalArchívumBefagyasztott IT-büdzsék és létszámstop
2010. február 02., kedd ::

Befagyasztott IT-büdzsék és létszámstop

A floridai Sunbelt Software és a bostoni székhelyű ITIC kutatócég 2010-es IT Trend felmérése szerint ebben az évben a vállalatok többsége mérettől és iparági szegmenstől függetlenül informatikai költéseik, illetve IT-szakembergárdájuk szinten tartására fognak törekedni.A megkérdezett cégek egyharmada, 35%-uk válaszolta azt, 2010-ben is ugyanakkora IT-büdzséből gazdálkodnak, mint egy évvel korábban, csak negyedük, 26%-nyian számoltak be növekvő költségvetésről, 15%-uk pedig kevesebb pénzből lesz kénytelen biztosítani a vállalat informatikai infrastruktúráját. Meglepő módon ugyanennyien, 16% válaszolta azt, hogy a 2010-es IT-költségvetésük még nincs jóváhagyva, 8% pedig teljesen bizonytalan a rendelkezésre álló forrásokat illetően

A felmérés szerint 2010-es évben a vállalatok elsősorban katasztrófa utáni helyreállításra, az üzleti folyamatokat közvetlenül támogató alkalmazások bevezetésére, szerverbővítésre és szerver-virtualizációra fognak költeni.

Az informatikai biztonság továbbra is kiemelt helyen szerepel a cégek stratégiájában, a válaszadók 97%-a szerint ezt a területet nem érinti az IT-költések átalakítása, csökkentése, illetve 36%-uk szerint erre költenek a legtöbbet az év folyamán.

Szerverek: életciklus-növelés és igény szerinti bővítés
A megkérdezettek szerint vállalatuk IT-stratégiájának másik legfontosabb eleme a szerverek üzembiztonságának garantálása. Ezzel együtt azonban 41%-uk szerint a gazdasági válság a szerverek cseréje terén is érezteti hatását, mivel kitolódnak a termék-életciklusok, a cégek későbbre halasztják szerver-beszerzéseiket és tovább használják meglévő eszközeiket. Ugyancsak hasonló arányban, öt megkérdezettből kettő szerint a vállalat igényei alapján inkább csak szerverbővítést végeznek. A válaszadók 18%-a pedig megváltoztatta eddigi szervervásárlási stratégáját és inkább drágább, nagyobb, robusztusabb hardvereket vásárolnak, amelyek tartósabbak, s tovább lehet őket használni. A felmérésben résztvevők 50%-a 1-3 éves szerverekkel rendelkezik, 21%-a 3-4 éves hardverekkel dolgozik, 11%-a 4-5 éves szervereken futtatja alkalmazásait, míg a válaszadók 9%-a használ 5 évnél is idősebb szervert. Az IT-beszerzések átalakulását jól jelzi, hogy a vállalatok mindössze 9%-a vásárolt szervert az elmúlt egy évben.

Már a zöld IT sem trendi
A kutatás egyúttal arra is kereste a választ, hogy jelen gazdasági körülmények között mely témák, illetve feladatok nem foglalkoztatják már, vagy még a vállalatokat. Ezek szerint a felhőszolgáltatások igénybevétele, illetve saját számítási felhő kialakítása a megkérdezett vállalatok alig 4, illetve 7%-ánál prioritás. Hasonlóan nem fontos az informatikai szakembergárda bővítése (5%-nál kiemelt terület), illetve az adatközpontok "zöld" kezdeményezéseinek megvalósítása. Ez utóbbival kapcsolatban a megkérdezettek alig 20%-a válaszolta azt, hogy vállalata már elkezdett foglalkozni vele és csak 4% mondta, hogy a következő 12 hónapban ez lenne cége IT-stratégiájának központjában. A válaszadók 27%-a szerint nem fognak zöld megoldásokat alkalmazni 2010 során, 25%-uk pedig egyelőre még csak tanulmányozza a környezetbarát megoldásokat és TCO, illetve ROI számításokat végeznek ezekkel kapcsolatban.

Csak a szükségesre költsünk!

10-ből nyolc megkérdezett szerint csak akkor szabad az IT-ra költeni, ha az eredmény egy problémamentesen üzemelő infrastruktúra. A második legfontosabb cél, ha már a vállalat beruház az infrastruktúrába, akkor az járjon azonnali költségcsökkentéssel. A harmadik ok, amiért a vállalatok hajlandóak a zsebükbe nyúlni, a hibák és problémák számának csökkentése, míg meglepő módon csupán minden tizedik válaszadó jelölte meg fontos célként azt, hogy a vállalat az IT-technológia terén is lépést tartson a versenytársakkal.

IT-szakemberek: még várat magára a boom
A Sunbelt Software és az ITIC közös felmérése szerint a vállalatok nem tervezik jelentősen bővíteni IT-szakembergárdájukat 2010 során. 47%-uk szeretné fenntartani a jelenlegi létszámot, 25%-uk pedig csak akkor venne fel új szakembert, ha az üzletmenet feltételnül megköveteli. A válaszadók 15%-a pedig még nem is döntött a létszámmal kapcsolatban. Egyetlen vállalat sem jelezte, hogy jelentősen bővítené informatikai szakembergárdáját, mint ahogy arra sem érkezett egyetlen pozitív válasz sem, hogy a cégek visszavennék az előző 12 hónap során elbocsátott alkalmazottaikat.

A Sunbelt honlapja

További hírek a Sunbelttől
További hírek a Gazdaság rovatból
VirusBulletin minősítést nyert a Sunbelt spamszűrője A globalizáció és az új technológiák az üzleti modellekben
Tiger Woods videói veszélyesek Nyereséges a Siemens
A VIPRE a rendszergazdák kedvenc vírusirtója Ericsson: 92 %-os visszaesés a IV. negyedévben
Sunbelt: Rekord árbevétel 2009 első három negyedévében 2011-ben újabb gyártást telepítene a Bosch Magyarországra
Egymástól lopnak az ál-antivírusok A BMW-beszállító Harman fejleszt Magyarországon

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény