FőoldalArchívumA Panasonic háromdimenziósban is a plazmát favorizálja
2010. január 06., szerda ::

A Panasonic háromdimenziósban is a plazmát favorizálja

Úgy látszik, a Panasonic nem adja fel: Japánban megnyitotta a világ legnagyobb plazmatévé-gyártó üzemét, amelynek futószalagjairól elsősorban a 3D televíziók jönnek majd le 2010 januárjától, először havonta átlag 120 000 darab.A jövő évtől forgalmazni kezdett 3D tévék iránt már most jelentős érdeklődést tapasztalnak, amely a jövőben minden bizonnyal tovább fokozódik majd

Az LCD-kontra-plazma háborúban az utóbbi technológia mára talán utolsó támogatója a japán Panasonic. Így nem túlságosan meglepő, hogy az új őrület, a háromdimenziós tévé esetében is ezt az eljárást favorizálják. A cég a Hyogo tartományban található Amagasaki városát választotta a háromdimenzós tévék gyártásának központjául. Terveik szerint a beruházás összértéke 2012-ig eléri a 2,3 milliárd dollárt.

A Panasonic előrejelzései szerint a 2010. március 31-ével befejeződő üzleti évben nőtt az érdeklődés a plazma technológiára épülő modellek iránt, hiszen 7,75 millió darabot értékesítenek ebben az időszakban. A vállalat számára az amerikai és a kínai piac kulcsfontosságú, ahol a nagy képátlójú tévék általában népszerűbbek, mint másutt. Az amerikai DisplaySearch elemző cég felmérései szerint ebben a szegmensben rengeteget erősödött az LCD az elmúlt időszakban, és elsősorban az árak mélybe rántása után sikerült sokat javítani a pozíciókon.

A 3D tévék esetében biztos, hogy folytatódni fog a két eljárás közötti küzdelem. A Panasonic háromdimenziós tévéinek sikere így nemcsak a vállalat számára létfontosságú, hanem az egész technológia jövőjére kihatással lehet. A Hitachi és más konkurensek kivonulása után a Panasonic maradt az egyetlen japán vállalat, amely jelenleg plazmák gyártásával és fejlesztésével foglalkozik.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény