FőoldalArchívumLátogatóban a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft.-nél
2009. február 09., hétfő ::

Látogatóban a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft.-nél

A Kft. 1991-ben alakult a professzionális mikrohullámú ipar kutató-fejlesztő és gyártási igényeinek kielégítésére. Ekkor a cég 75 százaléka egy Bonn vezetéknevű német úr tulajdonában volt, a többit Solymosi János birtokolta, aki ma is társtulajdonos, illetve a cég kereskedelmi és marketingigazgatója.

A többségi tulajdonos az eredeti elképzelésekkel szemben nem hozott a vállalkozásba jelentősebb megbízást, bérmunkát, a német termékek viszont nagyon drágák voltak. Az 1990-es évek elején megtorpanó magyar gazdaságnak nem volt arra pénze, hogy közel milliárdos projekteket, beruházásokat indítson – például katonai radarok megvásárlására. A cég munkatársai ezért úgy határoztak, hogy az előremenekülést választják, és saját fejlesztésekbe vágtak. Az évtized közepétől kezdve lassan beindult a magyar gazdaság, itthon is valós igények merültek fel a hazai tudás alkalmazása iránt, elsősorban a mobiltelefónia területén.
Az idő előrehaladtával egyértelművé vált, hogy a cég meg tud állni a saját lábán, ugyanakkor a német fél üzletpolitikájának nem vált szerves részévé. Az időközben ügyvezetővé választott Kazi Károly és a másik két magyar tulajdonos-menedzser kezdeményezésére – a német fél pozitív hozzáállásának is köszönhetően – a Kft. 2000-re több lépcsőben többségi magyar tulajdonba került, 2007 őszén pedig a cég megvásárolta a 26 százalékos német tulajdonrész maradékát is.

A cég fő tevékenységi körei

Image Image
A cég által gyártott mobil átjátszó berendezés/repeater/
Alapvetően három fő területre koncentrálnak, amelyből az egyik a GSM-távközlés. Az évek során a GSM mobil távközlés területén nélkülözhetetlen berendezések komplett skáláját fejlesztették ki, elsősorban a hazai GSM-szolgáltatók számára. Legjelentősebb hazai partnerük a T-Mobile, amelynek hálózatában a cég által gyártott repeaterek évek óta kifogástalanul működnek. Ezen túlmenően részegységeket szállítottak a Pannon és a Vodafone részére is. A Kft. fejlesztette ki és gyártotta le a TETRA kormányzati mobil kommunikációs hálózat átjátszó (repeater) berendezéseit és egyéb kiegészítő berendezéseket.

Image Image
Gyors kapcsolású mikrohullámú frekvenciaszintézer
Másik fontos tevékenységi területük a nagy megbízhatóságú mikrohullámú berendezések fejlesztése és gyártása. Ide tartoznak az egyedi igények szerint kialakított ipari, biztonságtechnikai mikrohullámú egységek (érzékelők, dopplerradarok és egyéb berendezések). Ebbe a csoportba sorolhatók még a korszerű radartechnikai alkalmazások céljára kifejlesztett és gyártott berendezések is. Speciális mikrohullámú berendezéseket kínálnak még távközlési, radar és részben repülőgépeken történő alkalmazások céljára. Ez is – mint minden termékük – saját fejlesztés, teljes egészében magyar szellemi termék.

Image Image
2 GHz-es 1 kW-os félvezetős műholdvezérlő adó
A harmadik tevékenységi körük az űrtechnológiához kapcsolódik. Ennek keretében speciális kis zajú vevőegységeket, konvertereket, műholdas feladóállomásokhoz félvezetős adófokozatokat, szűrőket és egyéb részegységeket gyártanak. Termékeik színvonalára jellemző, hogy jó kapcsolatban állnak olyan neves külföldi űrkutatóhelyekkel és ügynökségekkel úgymint az ESA, ASTRIUM, ISRO, ISTRAC, KOSPACE, DLR. Büszkék rá, hogy termékeiket még ilyen magas műszaki igényeket támasztó piacokra is értékesíteni tudják.

Kutató-fejlesztő tevékenység

A BHE magasan képzett kutató-fejlesztő mérnököket alkalmaz, akik közül többen neves amerikai, japán, német cégeknél, hazai akadémiai és egyetemi kutatóhelyeken szereztek nagy szakmai gyakorlatot. A mérnökök élvonalbeli számítógépes tervezőszoftverekkel végzik a rendszer- és áramköri szimulációkat, a mikrohullámú áramkörök és a mechanikai konstrukciók tervezését. A tervezést a cég elektronikus adatbázisa támogatja, ahol azonnal elérhetők az elektronikai ipar legújabb eredményei, a legkorszerűbb alkatrészek adatai, a nemzetközi szabványok gyűjteménye.
A kutatás-fejlesztésekhez, ill. az azt követő gyártási tevékenységhez 40 GHz-es tartományig állnak rendelkezésre a legfontosabb tesztelőberendezések. Az EU-elvárásoknak megfelelően a cég bevezette az ólommentes forrasztástechnológiát, és más technológiai területen is jelentős fejlesztések folynak (pl. chip bondolási, ill. BGA beültetési technológia meghonosítása). A mechanikus alkatrészek tervezése is számítógépen történik. Saját gépműhelyükben, a legmodernebb 3D CNC-gépeken készítik a precíz mikrohullámú mechanikai alkatrészeket. Az elektronikus paneleket saját laborjaikban szerelik. Érdemes megemlíteni, hogy rendelkeznek olyan korszerű antisztatikus tisztaszobával is, ahol még az űrkutatásban használatos áramkörök egy részének szerelése is elvégezhető. A korszerű berendezésekben nélkülözhetetlen klimatikus, vibrációs és mechanikus sokk, valamint EMC-vizsgálatok végzése az országban egyedülálló, számítógéppel vezérelt vizsgálóberendezésekkel történik.
Szoros kapcsolatot tartanak fenn akadémiai és egyetemi tanszékekkel és kutatóhelyekkel. Bizonyos feladatokban együttműködnek, közös kutatási feladatokat végeznek az MTA intézeteivel, a BMGE-vel és a BMF-fel. Részt vesznek az egyetemi oktatás támogatásában is, végzős és doktorandusz hallgatók kutatási és diplomamunkáját támogatják ipari háttérrel, anyagokkal, mérési és konzultációs lehetőségekkel. A Kft. egy nagyfrekvenciás laboratóriumot szerelt fel a V2 épület 6. emeletén, s segítséget nyújtott abban, hogy a hallgatók közel százmillió forint értékű szoftvereken tanulhassák a szakmát. A szakmai oktatásban óraadással, TDK-feladatok, diploma- és PhD-munkák kiírásával és vezetésével tevőlegesen is részt vesz.

Értékesítés

A termékek hazai és külpiaci értékesítését saját maguk végzik. Budapestről koordinálják a jelenleg tizennyolc országban működő kereskedelmi értékesítőhálózatukat és a közvetlen külföldi céges kapcsolatokat.
A Kft. árbevételének 30 százaléka külföldről származik, egyre növekvő mértékben az EU tagállamaiból. Többek között termékeik jelen vannak Németország, Spanyolország, Görögország, Franciaország, Korea, India, Izrael stb. piacain. A korábban említetteken túl néhány fontosabb termékcsaládjuk:
• RF- és mikrohullámú, félvezetős teljesítményerősítők;
• alacsony fáziszajú szintézerek és oszcillátorok;
• kis zajú mikrohullámú előerősítők;
• különleges minőségű szintézerek radar- és űrtávközlési felhasználásra;
• radar és távközlési mikrohullámú front-endek;
• műholdas up és down konverterek;
• műholdfedélzeti telemetria adó- és vevőegységek;
• digitális adó- és vevőberendezések fedélzeti és földi távvezérlésekhez;
• mikrohullámú dopplermodulok;
• felhasználó által specifikált mikrohullámú részegységek.

Elképzelések a jövőről

A mobil hírközlés területén érintett cégek árbevételére általában jellemző a hullámzás, ez pedig egy kisebb méretű cég esetében nehezen kezelhető. Ezért úgy döntöttek, hogy több lábra állnak. 2007-ben együttműködési megállapodást írtak alá arról, hogy Űripari Technológiai és Tesztközpontot hoznak létre. A BHE a magyar űripar zászlóshajójaként már számtalan nemzetközi feladatban vett részt. A Kft. vezetői szerint a magyar állam számára is jó lenne, ha végre tagja lennénk a NASA európai megfelelőjének, az ESA-nak (Euro­pean Space Agency), mert éves szinten a tervezett beruházás összegének akár duplája kerülhet vissza megrendelésként a magyar high-tech kutatás-fejlesztésbe.
Egy másik terv szerint a cég 2009 végére új telephelyre költözik. EL-Tech Center Kft. néven a BHE néhány más vállalkozással közösen 2008-ban létrehozott egy teljesen magyar tulajdonú projektcéget. Céljuk, hogy létrehozzák az „Elektrotechnikai Technológiai Központot", amibe be kívánják csalogatni a többi, hasonló területen kutató és üzletelő magyar céget is.
A cég tevékenységének, terveinek néhány fontosabb adatát a táblázat tartalmazza.

Image Image


További információ

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény