FőoldalArchívumÖsszefognak a mobilgyártók az energia-megtakarításért
2008. december 04., csütörtök ::

Összefognak a mobilgyártók az energia-megtakarításért

Kevesen tudják, hogy a mobil eszközök használata során elfogyasztott energia kétharmadát a hálózatban felejtett töltők vesztegetik el – ami persze a környezetvédelem terén se túl előnyös.Éppen ezért ma már több gyártó használ különböző megoldásokat, hogy a készülékek jobban és hatékonyabban használják fel az energiát. Egyre több készülékben van például olyan funkció, hogy a töltés befejeztével hanggal és vizuálisan is figyelmeztet a töltő kikapcsolására.


Kínában már több mint egy éve jogszabály írja elő, hogy az ázsiai ország piacára vitt készülékeket olyan szabványos, a számítógépeken immár legelterjedtebb csatlakozóval USB-aljzattal szereljék fel, amelyen keresztül valamennyi készülék akkumulátora újratölthető. A különféle márkájú vagy típusú telefonok cseréjekor így nem kell új töltőt is beszerezni, miáltal nemcsak a készülékek ára, hanem az elektronikus hulladék mennyisége is csökken. Kínában - ahol ma már majdnem 450 millióan használnak mobilt, és évente mintegy 100 millióan cserélik újabbra a telefonjukat - az új rendelet révén akár 300 millió dollár is megtakarítható.

2008 márciusában Hegyi Gyula (MSZP) európai parlamenti képviselő kezdeményezte az Európai Bizottságnál, hogy az Európai Unió írja elő a mobiltelefon-töltő készülékek egységesítését. Az ő javaslatát akkortájt gyakorlatilag elvetették arra való hivatkozással, hogy az akkumulátorok sokfélesége miatt a javaslat kivitelezhetetlen.

Most mégis összefogott az öt nagy mobilgyártó (Nokia, Samsung, Sony Ericsson, LG és Motorola), hogy egy új energiatakarékossági rendszert dolgozzanak ki. Ezt a mobiltelefonok töltőjénél alkalmaznák, aszerint, hogy mennyire energiatakarékosak. Az új, ötfokozatú, csillagokkal jelölt osztályozási rendszer azt mutatja majd meg, hogy mennyi energiát vesztegetünk el, ha a töltés befejezésével elfelejtjük kihúzni a töltőt a konnektorból.

Kiszámolták, hogy ha a világ több mint 3 milliárd mobiltelefon tulajdonos többsége 4 vagy 5 csillagos minősítésű töltőt használna, akkor annyi energiát spórolhatnánk meg, mint amennyit két, közepes méretű erőmű képes előállítani. A jelenlegi töltőkészülék kategóriába sorolásra vonatkozó információi megtalálhatók a fent jelölt cégek honlapján.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény