Üzlet
Hatodikak lettek a lányaink az Európai Lányok Matematikai Olimpiáján

Az Európai Lányok Matematikai Olimpiája, vagyis az EGMO csupán nevében „európai”, ugyanis számos Európán kívüli ország is részt vett a versenyen. Az 52 résztvevő ország bővebb mezőnyében az előkelő 7. helyet szerezte meg a Kocsis Anett, Vankó Miléna, Kerekes Anna és Janzer Orsolya Lili gimnazisták által alkotott magyar csapat, amely az európai országok összesített pontversenyében hatodik lett
Új stratégiával és fegyverkészlettel támadnak a kiberbűnözők

Az év első három hónapjában a Kaspersky Lab kutatói nagymértékű APT (Advanced Persistent Threat – Fejlett Tartós Fenyegetés) aktivitást észleltek főként Ázsiában – a kiberincidensek több mint 30%-át sorolhatjuk ide az első negyedév időszakából. A közel-keleti régióban is megfigyelhető volt az APT-k tevékenysége, számos új technikával kiegészülve. A Kaspersky Lab összesítette legfrissebb negyedéves jelentésében a kibercsapdák új trendjeit
Az Agóra és az NI közösen a digitális oktatás fejlesztéséért

Április 20-án adták át az Agóra és az NI közös együttműködésének újabb mérföldkövét jelentő Smart School rendszert az Agóra Tudományos Élményközpontban megtartott sajtótájékoztatón
A Huawei P20 Pro kapta a legjobb okostelefonos kamera díját

A Huawei legújabb csúcstelefonját, a P20 Pro-t választották a legjobb okostelefonnak (Best Photo Smartphone) az idei TIPA Awards választáson. A fotográfia „Oscarjaként” is emlegetett független nemzetközi megmérettetésen idén másodjára győzedelmeskedett a Huawei P szériája. A világ elsőszámú fotómagazinjainak szerkesztőiből álló 29 tagú zsűri választotta a 2018-as év egyik legjobb termékének a készüléket
Óriási ritkaföldfém lelőhelyet találtak a japánok

A high-tech ipar fellélegezhet, a kínaiak bosszankodhatnak
Több millió alkalmazás felhasználóadatai vannak veszélyben

Miközben népszerű társkereső alkalmazásokat vizsgáltak a Kaspersky Lab kutatói, találtak egy olyan programot, amely titkosítatlan felhasználói adatokat továbbított nem biztonságos HTTP protokollon. Ez azért lehet, mert egyes alkalmazások olyan szoftverfejlesztői készletet használnak, amelyeket harmadik fél készített és a legnépszerűbb hirdetési hálózatok részét képezik. Az érintett alkalmazások közül néhány világszerte több milliárd telepítésnél jár és egy komoly biztonsági hiba már azt jelentheti, hogy a privát adataink hozzáférhetővé válhatnak egy támadás során, ezzel szemben a felhasználók teljesen védtelenek lehetnek
Április 27-ig jelentkezhetnek startupok az európai innovációs versenyekre

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health három, összesen 135000 euró díjazású startup versenyt írt ki, melyre várja egészségügyi újításokkal foglalkozó startupok, kis- és középvállalkozások jelentkezését
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments