Üzlet
Szervesalapú képérzékelő szenzorok fényképezőgépekben
A Fujifilm és a Panasonic összefogásának eredményképp hamarosan újgenerációs fényképezőgépek láthatnak napvilágot
Magyar technológiai innováció a szívritmuszavarok feltérképezésére
Az aktuális becslések szerint a világ népességének mintegy 5%-a szenved valamilyen szívritmuszavarban, ez az arány a 65 év feletti népesség körében azonban már 25%. Ezek eredményes, ugyanakkor költséghatékony vizsgálatára és kezelésére magyar mérnökök és orvoskutatók vezetésével új, integrált valós idejű képalkotó technológiát fejlesztett ki a GE Healthcare budaörsi kutató-fejlesztő központja és a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központja.
Ingyenes biztonságvédelmi megoldás a LinkedIn felhasználóknak
A Kaspersky Lab bejelentette, hogy immáron elérhetővé vált ingyenes, közösségi biztonságvédelmi rendszere, amelyet a LinkedIn felhasználók a közösségi oldal biztonsági központjában (Safety Center) érhetnek el. Az új szolgáltatásnak köszönhetően a felhasználók könnyedén és ingyenesen biztonságban tudhatják felhasználó fiókjukat, valamint profilukat. A LinkedIn-nek több mint 225 millió tagja van, így nem véletlen, hogy a Kaspersky Lab szakemberei kifejlesztettek egy új biztonságvédelmi technológiát, amelynek segítségével megvédhetik beállításaikat és személyazonosságukat. A Kaspersky Lab kezdeményezésének keretén belül egy ingyenes, 90 napos próbaverziót is kínál a LinkedIn felhasználók számára a Kaspersky Internet Security 2013, valamint a Kaspersky Security for Mac technológiájából
A Sharp-é az Év Képernyője díj
A Sharp IGZO LCD kijelzővel ellátott SH-02E okostelefonja Az Év Képernyője kategória aranyérmese lett a 2013-as Display Industry Awards díjátadón. A képernyőipar legkiemelkedőbb teljesítményeinek rangsorát a képernyők technológiai fejlődésével foglalkozó globális szakmai szervezet, a Society for Information Display (SID) állítja össze minden évben. A Sharp AQUOS XL9 termékcsaládjában alkalmazott Moth Eye technológia is elismerésben részesült - Az Év Képernyőkomponense kategória ezüstérmese lett
Szenzációs!
Az ABB technológiájával 15 másodperc alatt vezeték nélkül feltölthetők az elektromos buszok. Felsővezetékek nélkül, a kijelölt buszmegállókban ultragyors feltöltési idő biztosításával valósulhat meg egy új-generációs, zajtalan, rugalmas és károsanyag-kibocsátásmentes tömegközlekedési rendszer
Az Apple lecseréli a Foxconnt
Vége lehet a monopolszintű beszállítói rendszernek. A Wall Street Journal értesülése szerint az Apple nem szeretne egyedül a Foxconntól függni
Eredményes évzárás, dinamikus évkezdés a Videoton EAS Kft.-nél
Közel 200 fős létszámnövekedéssel, 3,8 milliárd forintos forgalomnövekedéssel, valamint csarnokbővítéssel zárta a tavalyi évet a VT EAS Kft. Az ideit egy 450 millió forintos technológiai fejlesztést célzó beruházási csomaggal, valamint épületbővítéssel indította
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments