FőoldalÜzlet

Üzlet

Két pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók részére az ABB-től

Az ABB Kft. „ABB mentorprogram női hallgatóknak" elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban – az energetika és automatizálás területén – tanuló 5 fő főiskolai/egyetemi női hallgató számára. Emellett az ABB Kft. Ösztöndíjat is hirdet végzős főiskolai és egyetemi hallgatók számára. A program létrehozásával az ABB célja, hogy a diákok már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével

Változnak a K+F támogatás feltételei

A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a kutatás-fejlesztés (K+F) csak akkor támogatható, ha annak eredményeképpen új termék születik. Ha ez elmarad, akkor vissza kell fizetni a támogatást

Pró és kontra gondolatok az elektromos autózásról

Időnként komoly viták keverednek az ügyben, hogy vajon jó-e vagy sem az emberiség számára, ha mindenki átül egy elektromos személygépkocsiba. Egyesek szerint a CO2-kibocsátás, az üvegházhatás csökkentése érdekében mindenképpen hasznos lenne, míg mások nem ennyire egyértelműen fogalmaznak

A Blancco felvásárolja a Tabernust

Konkurensének akvizíciójával a Blancco Technology Group célja, hogy üzleti adattörlő szoftverekből és adathordozó-megsemmisítő berendezésekből álló portfólióját kibővítse lakossági megoldásokkal, és így felkészüljön a dolgok internetére

Ismét tervbe véve: 4000 műhold szórja majd a WiFit

Az elektromos járműveiről és űrrepülőiről ismert Elon Musk hivatalos engedély kért az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottságtól (FCC), hogy 4000 műholdat telepítsen Föld körüli pályára

Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny középiskolásoknak

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 25. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közreműködésével, 2015. szeptember 30-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Konferenciatermében

Innovatív technikai design stúdió nyílt Budapesten

A British Telecom (BT) megnyitotta „Technikai Design Stúdióját" Budapesten, amely a világvállalat első ilyen, rugalmas és kreatív munkavégzést segítő irodai környezete. Az új részleg a BT hazánkban működő Európai Szolgáltató Központjának keretein belül működik majd. A stúdió már közel 100 magasan kvalifikált és tapasztalt mérnököt foglalkoztat Magyarországon

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény