FőoldalÜzlet1600 dolgozótól válik meg a Tungsram
2022. május 02., hétfő ::

1600 dolgozótól válik meg a Tungsram

Elsősorban a gyári dolgozókat bocsátják el.

Mind az 5 gyárat érintik a leépítések. A vállalat szerint elkerülhetetlenné vált a technológiai váltás, megszüntetik a hagyományos lámpagyártást.

2019. január 7-én stratégiai partnerségről írt alá megállapodást Magyarország Kormánya nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jörg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója. A KKM miniszter ekkor úgy nyilatkozott, hogy a kiemelkedő sikerek közé tartozik, hogy Magyarország egyik legrégebbi és legismertebb márkája is újraéledt. Szavai szerint „A Tungsram a harmadik legnagyobb magánkézben lévő vállalat, amelynek globális piaci törekvéseit a kormány az Eximbank által nyújtott hitellel és a beszállítói körbe tartozó közel 700 magyarországi kis- és középvállalkozás támogatásával is segíti. Új gazdasági korszakba léptünk, amelyben az adaptálódni képtelen vállalatok a vesztesek közé kerülnek majd. A Tungsram csoportnak kemény nemzetközi versenyben kell megállnia a helyét, ahol a siker egyik kulcsa éppen a cég stratégiájának lényege, az innováció.”

A Tungsramnál április 11. és 22. között részleges gyárleállások voltak, a dolgozókat szabadságra küldték, a cégvezetés indoklása szerint azért, hogy a vállalat „áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és meglévő készleteit is eladhassa”. Ezzel egyidőben Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy azonnali kormányzati segítség lehetővé tenné egy tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő, történelmi magyar márka további működését, sikeres transzformációját.

A vállalat ma bejelentette, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja. Közleményük szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti mind az öt gyárban. A gyárak területén továbbra is folyik majd tevékenység, a Tungsram három üzletágra koncentrál: az energiatakarékos világításkorszerűsítésre, az alkatrész- és komponensgyártásra, miközben korszerű LED-megoldásokat kínál kültérre, ipari létesítményekbe és alagutakba – közölték.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény