FőoldalÜzletMérföldkő a hazai elektromoskerékpár-gyártásban
2020. november 10., kedd ::

Mérföldkő a hazai elektromoskerékpár-gyártásban

A napokban készült el a hárommilliomodik kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában. Az olyan ikonikus kétkerekűek gyártója, mint a Haibike, Ghost, Winora, Lapierre vagy Raleigh már 20 éve készít bicikliket több mint 30 ország számára. A Szolnok melletti üzemben született az ország első e-bike-ja, és a cég jubileumi darabja is ebből a típusból került ki. Az európai elektromoskerékpár-gyártás hazai központja ma 98,5 százalékban már elektromos modelleket értékesít, néhány éven belül pedig ezt az arányt 100 százalékra szeretnék növelni. A jeles állomás így a kerékpárgyártásban és az e-mobilitás terén egyaránt mérföldkőnek számít a hazai piacon.

ebike 1

20 éve az európai kerékpárgyártás élmezőnyében

Az Accell Hunland legnépszerűbb szériája, egy homok színű, Haibike típusú elektromos kerékpár gördült le hárommilliomodikként az elektromoskerékpár-gyártó nagyhatalom Szolnok melletti üzemében. A holland Accell Group leányvállalata 2019-ben Haibike és Winora modellekből készítette a legtöbbet, elsősorban Németország számára. Franciaországban a Lapierre, az Egyesült Királyságban pedig a Raleigh a legnépszerűbb. Ez a négy fő piac teszi ki a cég export tevékenységének legnagyobb százalékát. A cég elsőként kezdte meg az e-kerékpágyártást Magyarországon, ma pedig már minden típusból készítenek nyomatékszenzoros elektromos rásegítésű változatot, legyen szó városi bicikliről, trekkingről vagy mountain bike-ról. „Míg az Accell Hunland 2001-es indulásakor a piaci igényeknek megfelelően hagyományos közép- és felsőkategóriás kerékpárokat készítettünk, mára 98,5 százalékban prémium- és felsőkategóriás e-bikeok kerülnek le a gyártósorokról. Az európai elektromoskerékpár-gyártó nagyhatalom hazai leányvállalataként partnereinken keresztül több mint 30 országban értékesítjük a Tószegen készült kétkerekűinket” – mondta Vass Attila, a cég ügyvezető igazgatója a jubileumi gyártás kapcsán rendezett virtuális sajtótájékoztatón.

Növekvő nemzetközi hajtóerő

Jeroen J. Both, az Accell Group ellátási lánc vezetője úgy látja, hogy Magyarországon komoly fejlődésnek indult a kerékpáros kultúra az elmúlt években. A német és holland minta után itt is egyre többen választanak biciklit a mindennapok közlekedési eszközeként, és hajlandóak akár többet is fizetni egy minőségi darabért. „A 3 milliós gyártási számra azért is vagyunk büszkék, mert azt jelzi, hogy vásárlóink nem csak a márkáinkat, de a kerékpárjaink minőségét is értékelik.” – emelte ki. A pandémia pedig tovább növelte a fogyasztók és kormányok érdeklődését az Európán átívelő kerékpározás iránt az egészséges, biztonságos és zöld mobilitás alternatívájaként. A legtöbb gyártó értékesítései növekedtek a tavalyi évhez viszonyítva. „Az elektromos kerékpárok népszerűségének erősödését jól mutatja az is, hogy cégcsoport szinten a hagyományos kerékpárok eladásának értéke ma már csak a nettó forgalom 16 százalékát teszi ki.” „A tószegi a vállalatcsoportunk négy legfontosabb összeszerelő bázisának egyike, amelynek a jövőben is vezető szerepet szánunk. A nemzetközi trendeknek megfelelően, így néhány éven belül kizárólag e-kerékpárokat szeretnék készíteni Magyarországon” – tért át a cégcsoport Accell Hunlanddal kapcsolatos távlati terveire az anyacég ellátási lánc vezetője.

„A világ egyik legjelentősebb gazdaságának képviselőjeként és a második legjelentősebb kerékpárgyártójaként úgy gondolom, hogy az Accell Groupnak nagy szerepe van abban, hogy Hollandia a 2019-es évre Magyarország 7. legnagyobb külkereskedelmi partnerévé vált és 4,27 százalékos a részaránya a teljes magyar külkereskedelmi termékforgalomban” – emelte ki a vállalatcsoport magyar-holland gazdasági kapcsolatokban betöltött szerepét René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete az eseményen. Mindemellett örömét fejezte ki, hogy szorosan együttműködnek Révész Máriusszal és a magyar kormánnyal abban, hogy fejlesszék a hazai kerékpáros kultúrát. Beszédében kitért egy közösen tervezett webináriumra, amelyet Magyarország önkormányzatainak képviselői számára szerveznek. „Az eseményen a résztvevők megismerkedhetnek olyan technológiákkal, amelyek hozzájárulhatnak a kerékpáros kultúra fejlesztéséhez”. Véleménye szerint „a kerékpározás összecseng Hollandia és Magyarország klímaváltozás elleni törekvéseivel”. Mint mondta, a körforgásos gazdaság népszerűsítése és fellendítése, ezen belül a fenntarthatóbb és zöldebb logisztika érdekében szorosan együttműködnek a magyar kormánnyal, vállalatokkal és tudományos intézetekkel.

ebike 2

Minden 100-adik Magyarországon eladott kerékpár elektromos

„Magyarországon hozzávetőlegesen 3500 elektromos kerékpárt értékesítettek és több mint 350 ezer e-bike készült tavaly. Ez azt jelenti, hogy minden Magyarországon eladott kerékpárra 100 elektromos modell jut. Ez a szám legnagyobb részben az Accell Hunlandnak köszönhető, hiszen a vállalat 270 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt gyártott 2019-ben” – méltatta a tószegi üzem eredményeit Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a cég virtuális sajtótájékoztatóján. „Európában jelenleg kerékpáros forradalom zajlik. 7 évvel ezelőtt Németországban négyezer elektromos kerékpárt adtak el, a tavalyi esztendőben ez a szám 1,2 millióra növekedett. Magyarországon is szeretnénk felszállni erre a vonatra. Nyugat-Európa más országaihoz hasonlóan hazánkban is meghirdettük az e-kerékpár vásárlási programot, 1 milliárd forintot biztosítottunk uniós forrásból erre a célra. Illetve a következő időszakban a céges, akár elektromos kerékpárflották támogatása terén szeretnénk még előre lépni, megfelelő adószabályokkal ösztönözve a vásárlást. Bízom abban, hogy ez hozzá fog járulni az elektromos kerékpárok térnyeréséhez Magyarországon is” – fejtette ki távlati terveit a kormánybiztos.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény