FőoldalÜzletEgy jó hír: újraindul az iPhone-gyártás
2020. április 06., hétfő ::

Egy jó hír: újraindul az iPhone-gyártás

A Reuters szerint az Apple beszállítói egyelőre még csak kicsit mernek fellélegezni

A kormányzati híradások szerint Kínában lassanként helyreáll a rend, így ismét beindulhat az iPhone-ok zavartalan gyártása. Már csak az a kérdés, hogy vevő is lesz-e a készülékekre. És ráadásul nem csak a mostani modellek sorsa kérdéses, hanem az ősszel várható új, 5G-s szériáé is.

A Reutersnek az Apple egyik legnagyobb összeszerelő partnerének magas rangú vezetője név nélkül azt nyilatkozta hogy az idei első negyedévben az Apple eleve 18 százalékkal kevesebb készüléket rendelt tőlük mint a múlt év azonos időszakában. Ez a bizonyos partner ráadásul el is halasztotta az elvileg ősszel érkező 5G-s iPhone-ok gyártósorának felépítését, bár még mindig elképzelhetőnek tartják, hogy azok összeszerelése az eredeti ütemterv szerint indul.

Az egyik legfontosabb kijelzőszállító partner, amely Vietnámban is gyárt, szintén a gyártási volumen csökkenésére számít. Az eredeti terv szerint 70 millió iPhone-kijelzőt szállított volna idén az Apple-nek, de most a volumen 17 százalékos csökkenését tervezik, és persze ez elbocsátásokkal is jár majd. Ugyanekkora iPhone-gyártási volumencsökkenést jósol egy ázsiai technológiai elemző cég, a Fubon Research. Szerintük a tavalyi első negyedév 41 millió telefonjával szemben idén csak 35 milliót ad el az Apple.

Az Apple nem kommentálta a Reuters értesüléseit, ám az elég sokatmondó, hogy visszavonta az első negyedévre vonatkozó értékesítési előrejelzéseit. Elemzők úgy vélik, a nagy felvevőpiacok – mindenekelőtt az USA és Európa – valamikor a második negyedév végére juthatnak el a mélypontra, és onnan lassan indulhat meg a kilábalás. Az USA-ban a felmérések is a vásárlók bizonytalanságát jelzik. A Reuters idézi a Civis Analytics anyagát, amely szerint, ha a helyzet súlyosbodik, az erősen visszavetheti a konzumer elektronikai eszközök – és bennük az okostelefonok – piacát. Ennek tükrében az 5G-s telefonok sorsa igencsak érdekes lehet nemcsak a beszállítók és összeszerelő partnerek, hanem az Apple jövője szempontjából is.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény