Amint ismeretes, március 22-én, vasárnap reggel 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgás volt Zágrábban. 1 ember meghalt, többen megsérültek, 250 épületben okozott kárt a földrengés. Megrongálódott a horvát parlament és a kormány épülete is, több kórházból is evakuálni kellett az embereket.
A Tungsram együtt érezve a földrengés áldozataival kérte a zágrábi magyar nagykövetség közreműködését abban, hogy miként tudna a legjobban segíteni a saját lehetőségeivel. Az egyeztetések nyomán a cég kedden egy kamionnyi világítástechnikai terméket küldött a horvát polgári védelmen keresztül a városnak.
A szállítmány kedden délelőtt indult el a Tungsram Nagykanizsai Fényforrásgyárából, és kora délután már Zágrábban vették át és osztották szét a polgári védelem közreműködésével.
A szállítmány többek között 21 000 darab T8-as kompakt fénycsövet tartalmaz, amelyeket elsősorban kórházakban , irodákban , iskolákban és üzlethelyiségekben tudnak felhasználni. Ezen kívül a Tungsram 13 000 darab, minden háztartásban felhasználható, energiatakarékos kompakt fényforrást is eljuttat a földrengés sújtotta zágrábi lakosoknak.
A horvát egészségügyi minisztérium örült a kórházaknak tett felajánlásnak, hiszen a fénycsövek széles körben elterjedt az egészségügyi intézményekben – a koronavírus járvány miatt is nagy szükségük van minden támogatásra.
“Egyszerre tudunk tehát segíteni a földrengés áldozatainak, valamint a katasztrófahelyzet miatt nehezebbé vált koronavírus ellátásban”, mondta Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója. “Azt valljuk, hogy a szomszédos országoknak össze kell tartaniuk, ezért igyekeztünk a tőlünk telhető módon, a leggyorsabban segítséget nyújtani. A világítástechnikai felszerelések praktikus segítséget jelentenek az újjáépítésben is.”