FőoldalÜzletAz EU megint egységesítené a mobiltöltőket
2020. január 20., hétfő ::

Az EU megint egységesítené a mobiltöltőket

10 évvel ezelőtt az Európai Parlament egyszer már megoldani vélte a mobil eszközök különböző töltőberendezései miatti pazarlást

Az Európai Parlament megelégelte, hogy a gyorsan elavuló töltőkábelek miatt feleslegesen termelődik nagyon sok hulladék évente, ezért köteleznék a techóriásokat egy márkától függetlenül egységesített töltési rendszerre. A tervek szerint egy töltő tulajdonképpen mindenhez jó lenne a telefonoktól kezdve a tableteken és az e-book olvasókon át egészen a hordozható hangfalakig. Jelenleg háromféle töltőt használnak a világ telefonjai: USB-C és micro-USB csatlakozó mellett lightning kábeleket igényelnek egyes készülékek. Mindez tehát egyben azt is jelentheti, hogy az Apple-nek meg kell válnia az iPhone-okon és egyéb termékeken már évek óta használt lightning-bemenetektől és kábelektől.

A kérdéskört jobban ismerők számára ismerős lehet a fenti hír, hiszen 2009-ben már majdnem sikerült elérni az egységesített töltést. Akkor a 14 legnagyobb techcég írta alá, hogy ugyanazt a típusú USB-töltőt használják majd a készülékeik töltésére. Akkor azt ígérték, a 2011-ben piacra kerülő eszközöknél már igyekeznek majd harmonizálni a különböző modellekhez tartozó telefontöltőket, és egységesen microUSB-t használni. Ma már látható, hogy mindez nem történt meg.

Az egyezményt elsőként az Apple szegte meg egy kiskapu segítségével, ami szerint használhatók egyedi megoldások is, ha biztosítanak hozzá adaptert is. Tulajdonképpen ezért lehet minden dugasztápos töltő végéből kihúzni a kábelt. Most ismét az Apple berzenkedik a teljes egységesítés ellen. A cég már előre elkezdett panaszkodni: szerintük a szabályozás csak hátráltatná a technikai innovációt, aminek a vásárlók látnák kárát.

Az Európai Bizottság deklarálta, hogy nem a céggel kapcsolatos ellenérzései miatt szeretné meglépni az egységesítést. Szeretnék, ha a rengeteg féle töltő nem kerülne elavulásuk után a kukába, ezzel évente 51 ezer tonna elektromos hulladéktól kímélve meg a világot.

Korábban a témában

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény