FőoldalÜzletA Xiaomi az autógyártás felé nyitott
2019. november 21., csütörtök ::

A Xiaomi az autógyártás felé nyitott

A kínai mobiltelefongyártó az elektromos autók felé nyitott

A kínai Xpeng autógyártó cég mögött eddig is komoly kínai támogatás összpontosult, például az Aliababa, illetve a Foxconn cég pénzén keresztül. Azonban most egy másik vállalatóriás, a Xiaomi is beszállt 400 millió dollárral a cégbe. A két cég kapcsolatát a részvényvásárláson kívül technológiai szinten is megvalósítják, ugyanis a techcég saját alkalmazásait is beépíthetik az Xpeng autóiba. A He Xiaopeng által vezetett márka értékét ma már 4 milliárd dollárra becsülik.

A kínai autómárka egyelőre leginkább arról híres, hogy a Tesla nyílt szabadalmait használja fel saját autói fejlesztéséhez. Ennek megfelelően az első autóik igencsak hasonlítanak a kaliforniai cég járműveire, nem csak külsőre, de tudásukban is. Elon Musk ez ellen nem nagyon tiltakozhat, hiszen korábban azt mondta, hogy minden tudásuk mindenkié, az Xpeng kínai autógyártó vállalat pedig ki is használja ezt.

A gyártónak jelenleg két modellje van. Az egyik egy elektromos SUV, G3-néven, amelyből ez idáig már eladtak 100 ezer darabot. Egy 145 kW-os teljesítményű autóról van szó, amellyel állítólag 350 kilométeres távolságot lehet megtenni egy feltöltéssel. Az ára nagyjából 25 ezer euró, de még a kínai állam támogatásai nélkül. Technológiailag igazán rendben van, mert 12 ultrahangos radarral, 5 nagyfelbontású kamerával rendelkezik, emellett három, úgynevezett milliméterhullámú radarral, amelyek nagyon gyors és pontos tárgyfelismerést tesznek lehetővé. A másik autó az Xpeng P7, amely várhatóan 2020-ban érkezik. A hírek szerint harmadik szintű önvezetésre képes autó lesz – nagyjából, mint a Tesla Autopilotja – és hatótávban is eléri nagyjából az amerikai márka szintjét (600 kilométer).

Az érdeklődők a Tesla nyílt szabadalmai listáját itt tekinthetik meg.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény