FőoldalÜzletA Tsinghua Unigroup is beszállna a DRAM üzletbe
2019. július 09., kedd ::

A Tsinghua Unigroup is beszállna a DRAM üzletbe

Válaszként arra, hogy az amerikai szankciók ellehetetlenítették az egyik fontos kínai gyártóvállalatot

A kínai állami irányítással működő Tsinghua Unigroup eddig is a félvezetőipar jelentős szereplője volt, flash memóriákat állít elő. Azonban a DRAM waferek előállítása jóval komplikáltabb vállalkozásnak számít. A Tsinghua ugyan még 2017-ben jelentette be egy nankingi gyártóegység 30 milliárd dolláros felállítását, ami NAND (és DRAM) chipek gyártására is alkalmas lenne, azonban a beruházás még mindig a konstrukciós szakaszban jár.

Állítólag már megvannak az új üzleti egység csúcsvezetői is. A szervezet elnöke a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium egy korábbi osztályvezetője lesz, a vezérigazgatói székbe pedig az iparági veteránnak számító, tajvani Charles Kao kerül, aki korábban az Inotera Memories, az YMTC és a Nanya irányításában is megfordult (mindhárom cég DRAM termékeket is gyárt!).

Kínai a sokat emlegetett „Made in China 2025” terv részeként olyan szintre fejlesztené a hazai félvezetőgyártást, hogy az képes legyen kiszolgálni az ország saját igényeinek legalább 70 százalékát. Kína már korábban célul tűzte ki a DRAM komponensek tekintetében is egy megbízható hazai ellátási lánc kiépítését, ezeket a törekvéseket pedig felgyorsította az újkeletű kereskedelmi-technológiai háború az Egyesült Államokkal szemben. Az elmúlt évek kínai próbálkozásai azonban nem bizonyultak sikeresnek. Az ugyancsak állami tulajdonban lévő Fujian Jinhua Integrated Circuit Company-t (JHICC) például novemberben ipari kémkedés vádjával letiltották a félvezetőgyártásban használatos amerikai eszközök és alapanyagok vásárlásától. Évekkel korábban a Tsinghua kísérletét hiúsították meg a Micron felvásárlására.

A kínai félvezetőgyártó szegmens 2018-at több mint 653 milliárd jüanos (több mint 97 milliárd dollárnak megfelelő) forgalommal zárta, ez nagyjából 20 százalékát adta a teljes nemzetközi iparág bevételeinek.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény