FőoldalÜzletUSA kontra Kína – újabb forduló
2019. január 08., kedd ::

USA kontra Kína – újabb forduló

Sajtóhírek szerint januárban jöhet az újabb összecsapás a kereskedelmi háborúban

A Reuters arról cikkezett, hogy egy hónapok óta előkészítés alatt álló elnöki rendelet rövid időn belül, akár már januárban életbe léphet. A Donald Trump kézjegyére váró dokumentum nemzeti vészhelyzetre hivatkozva tiltaná meg az amerikai vállalatoknak, hogy azok kínai telekommunikációs eszközöket szerezzenek be. Bár a hírek szerint a Huawei és a ZTE nincs név szerint említve, de egyértelmű, hogy leginkább ezekre a cégekre lenne szabva a legújabb szigorítás.

Az elnöki rendelet kibocsátása igen komoly lépésnek számít, hiszen az közvetlen beavatkozást jelent a szabad piaci folyamatokba. Ez sokkal erőteljesebb intézkedés lenne, mint az az augusztusban hozott döntés, miszerint a kormányzat és az állami szerveknek beszállító külsős cégek nem használhatnak az említett keleti nagyvállalatoktól olyan berendezéseket, amelyek adatok továbbítását, tárolását teszik lehetővé.

Az elnöki rendelet elsősorban a kisebb telekommunikációs cégeket érintené kellemetlenül. A nagyok ugyanis a folyamatos kormányzati nyomás hatására már korábban felhagytak azzal, hogy kínai megoldásokat építsenek rendszerükbe. Azonban a 100 ezer előfizetőnél kisebb ügyfélkörrel rendelkező vidéki szolgáltatóknál, ahol különösen fontos a költséghatékonyság, előszeretettel alkalmazzák a rendszerint jóval kedvezőbb árú keleti termékeket. Becslések szerint egy ilyen akció a kisebb távközlési cégeknél összességében akár 1 milliárd dolláros nem várt kiadást jelentene – ami valószínűleg megjelenik majd az amerikai ügyfelek havi számláján.

Az USA nem áll egyedül a félelmeivel. Lapértesülések szerint öt angolszász ország hírszerző szervezete már2018 nyarán életre hívott egy szövetséget, amelynek célja a Huawei globális terjeszkedésének megakasztása. Ugyanis az a meggyőződésük, hogy a kínai gyártó eszközeinek használata a távközlési hálózatokban biztonsági kockázatot jelent.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény