FőoldalÜzletTelenor: cserék az 1/A szinten is
2018. augusztus 09., csütörtök ::

Telenor: cserék az 1/A szinten is

Az új vezérigazgatóról már korábban hallhattunk, mostanra az új vezérhelyettesek neve is kiderült

A Telenor közleménye szerint most a pénzügyi vezérigazgató-helyettesi, a marketing vezérigazgató-helyettesi, valamint vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióiban történt változás. Az új vezetők megbízása augusztus 1-étől szól.

Az új pénzügyi vezérigazgató-helyettes Martin Oravec. Pályafutását az Ernst&Youngnál (most EY) kezdte vezető tanácsadóként, de dolgozott a Deloitte-nál is, ahol tranzakciós és M&A ügyletekkel foglalkozott. Eddigi pályafutása során több telekommunkációs cégnél is megfordult. Összesen hét évet töltött a cseh O2-nél (korábban Telefónika), de dolgozott a Czech Telekomnál és a Tesco Mobile-nál is, többnyire pénzügyi vezetőként.

Az új marketing vezérigazgató-helyettes Mohamed ElSayad. Az egyiptomi származású szakember több mint 20 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a digitális stratégiák, a márka- és termékinnováció területén. Tanácsadóként számos nagyvállalat és startup cég munkáját segítette. 2004-2010 között az MSN Arabia ügyvezető igazgatója volt. 2011-2015 között a Du nevű integrált telekommunikációs szolgáltató elnökhelyettese, majd vezérigazgatója. 2016-ban megalapította a Dubai Angel Investorst. A szakember a magyar piacot is jól ismeri, hiszen előző munkahelyén, a Magyar Telekomnál 2015-től dolgozott lakossági marketingigazgatóként.

A vállalati kapcsolatok területére belülről érkezett az új vezérigazgató-helyettes, Drozdy Győző. Az elismert szakember szakmai karrierje szorosan kötődik a Telenorhoz, hiszen 1993-ban első magyar munkatársként csatlakozott az akkor még Pannon GSM néven futó céghez. Azóta számos felelős pozíciót megjárt a vállalaton belül. Műszaki igazgatóhelyettesként részt vett a vállalat, valamint a műszaki osztály felépítésében, később pedig vezérigazgató-helyettesként ő volt a felelős a 3G licenc elnyeréséért. 2011 óta vezérigazgatói stratégiai tanácsadóként segíti a Telenor munkáját.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény