FőoldalÜzletIdén is sláger a konténer
2018. április 18., szerda ::

Idén is sláger a konténer

A Gartner már az előző évre kiadott jóslataiban is a legfontosabb technológiák közé sorolta a konténereket, jelentőségük azóta pedig csak tovább nőtt. Ezt támasztja alá a SUSE felmérése is, amelyet saját szoftverfejlesztő partnerei körében végzett. A kutatás szerint a konténeres megoldásokat főként a piaci igényekre koncentrálva vezetik be a fejlesztők, és az elsődleges célok között az üzleti infrastruktúra továbbfejlesztése, valamint a DevOps folyamatok támogatása áll

A konténertechnológia lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy elkülönített konténerekbe csomagolt alkalmazásokat futtassanak, ami több területen is megkönnyíti a szervezetek, illetve alkalmazottaik munkáját. Hatékonyabbá teszi például a működést azt adatközpontokban, felgyorsítja a fejlesztést, és támogatja a DevOps folyamatokat.

A SUSE számára kulcsfontosságú a technológia, ezért aktívan részt vesz a nyílt forráskódú Docker konténermotor fejlesztésében, illetve saját platformján keresztül jelentősen megkönnyíti ügyfelei számára a konténerek használatát, hogy azok a komplex konténeres környezet bevezetése és karbantartása helyett a saját üzleti céljaikra fókuszálhassanak.

A vállalat kíváncsi volt arra, hogy a szoftverfejlesztő cégeknél hogyan áll a technológia elterjedtsége, milyen területeken és célokra használják, illetve mik a gyakorlati tapasztalatok. Ezért átfogó felmérést végzett szoftverfejlesztő partnerei körében.

Hangsúly a DevOps-on és a mikroszolgáltatásokon

A válaszok alapján a fejlesztők 30 százaléka már használ konténereket, és további 27 százalékuk tervezi a bevezetésüket a következő évben. A legnagyobb arányban (41%) a DevOps folyamatok támogatásához alkalmazzák, 37 százalék az üzleti infrastruktúra továbbfejlesztéséhez veszi igénybe őket, és 33 százalék a hálózat biztonságát is megjelölte a használat indokaként.

A szervezetek legnagyobb arányban (46%) új, mikroszolgáltatás-alapú alkalmazások biztosításához veszik igénybe a konténereket, de 28 százalék a legacy programok futtatásánál is hasznukat látja. A válaszadók nagy része (89%) elsősorban Linux rendszeren futtat Docker-alapú konténereket, emellett 28 százalék Windows-alapokon is alkalmazza ugyanezt a technológiát.

Megéri a tanúsítvány

A konténerek számos előnyt biztosítanak, hiszen egyszerű és hatékony módszert kínálnak a szoftverek fejlesztéséhez, kiosztásához és futtatásához, az ellenőrizetlen telepítések azonban problémákat is okozhatnak az üzemeltetés során.

A SUSE és a hozzá hasonló operációs rendszerek fejlesztői olyan tanúsítványokat kínálnak, amelyek igazolják az ügyfelek számára, hogy a konténer megbízható forrásból származik, a lemezképben nem találhatók sebezhetőségek, és a konténerizált termék biztonságosan futtatható a környezetükben. A tanúsítvány megszerzéséhez az alkalmazás fejlesztőjének meg kell felelnie bizonyos teszteken, hogy garantálhassa az adott konténer megfelelő működését az adott platformon. Ilyen lehetőséggel egyelőre a SUSE fejlesztő partnereinek 27 százaléka élt, és további 19 százalék tervezi.

Csak az egyszerűsítésen múlik

A válaszadók több mint fele (55%) a piaci igények miatt használ konténertechnológiát, emellett az egyszerű verziófrissítés (37%), a platformok közötti hordozhatóság (35%) és a fejlesztők hatékonyságának növelése (29%) szerepel a főbb indokok között. Ami pedig visszavetheti a fejlesztőket a konténerek alkalmazásában, az a bevezetéssel járó technológiai kihívások (61%), a szakértelem hiánya (48%), valamint az új technológia megtanulásához szükséges idő hiánya (32%).

Ezért jelent hatékony segítséget a fejlesztők számára a SUSE Container as a Service platform a legújabb, a felhőben is egyszerűen használható, konténeralapú alkalmazások bevezetéséhez, amellyel fokozatosan állhatnak át hagyományos, meglévő alkalmazásaikkal az új architektúrára.

A Platform magában foglalja a SUSE MicroOS-t, amely egy rendkívül könnyen telepíthető, felügyelhető és frissíthető, ezért mindig naprakész operációs rendszer, kifejezetten mikroszolgáltatások és konténerek futtatásához. A megoldás konfigurációs eszközöket is tartalmaz, továbbá egyszerűsíti a konténerek felügyeletéhez használható Kubernetes technológia telepítését és alkalmazását, jelentősen megkönnyítve ezzel a konténerek menedzselését. Ennek köszönhetően a fejlesztő partnerek valóban a saját feladataikra koncentrálhatnak ahelyett, hogy a konténerek kezelésére fordítanák idejüket és energiájukat.

A SUSE honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény