Egyirányú a Selyemút?
Eddig az volt a várakozás, hogy a Nyugat gyengélkedése közepette Kína válhat az új nagy fogyasztói piaccá, így pedig a gyötrődő Nyugatnak is mentőövet nyújthat. Ám az utóbbi egy-két évben a kínai gazdaság látványosan lefékezett, a korábbi 10 helyett (a még mindig irigylésre méltó) 6 százalékos éves gazdasági növekedéssel kell beérnie.
Amikor 2008-ban az amerikai túlhitelezés következményeként elkezdett beütni a világgazdasági válság, a kínai döntéshozók elhatározták, hogy akárhogy is, de náluk nem fog megakadni a növekedés. Na de mit lehet tenni, ha a kínai gazdaság addig elsősorban abból élt, hogy az Egyesült Államokba exportált, ugyanakkor az amerikaiak pénzügyi problémáik miatt nem tudnak/akarnak vásárolni tőlük? Végső soron pont azt csinálták, ami az Egyesült Államok pénzügyi rendszerét válságba sodorta: óriási mértékű hitelezésbe kezdtek. Mára a kínai cégek és háztartások nagyobb adósságot görgetnek maguk előtt, mint az amerikaiak a válság előtt: az ország 2 jüan hitelből termel meg 1 jüan GDP-növekedést. Ha a kínai buborék kipukkad, az egész világgazdaság belerokkanhat. Egyesek szerint Kína egy, a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válság tornácán áll, ami, ha ez bekövetkezne, magával rántaná az egész világgazdaságot, így a kínai befektetéseknek és keresletnek egyre jobban kitett Európai Uniót is. Ennek pedig nagy hatása lesz még a keleti nyitással évek óta mérsékelt sikerrel próbálkozó Magyarország kilátásaira is.
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Kína egyrészt egy zárt és nehezen bevehető piac, másrészt a fogyasztás és az import növekedésének üteme messze nem olyan erős, hogy a jövőben ezen kapaszkodjon ki a stagnálásból Európa. Kína a saját exportjának bővítésével foglalkozik, és nem igazán izgatja, hogy lakosaihoz eljutnak-e az európai, vagy pláne a magyar termékek. Ezért a világgazdaság egy új, Kína utáni megmentőre vár, és igazából akad is egy hasonló méretű jelentkező. Ez pedig az örök ígéret: India, amely 2015 óta a leggyorsabban növekvő, nagy gazdaság a világon. Az elemzők többsége további erősödést és stabilan 7 százalék fölötti éves növekedést vár a dél-ázsiai országtól. Sőt, India a gazdaság méretét tekintve 2040-re akár az Egyesült Államokat is lenyomhatja [1], amihez csupán az kellene, hogy a következő szűk negyedszázadban (Vietnam után) Indiában legyen a világon a második leggyorsabb az 1 főre eső gazdasági növekedés üteme. De nemcsak az elemzők optimisták, hanem a piacok is: 2017-ben szárnyalnak az indiai tőzsdék, idén az ottani pénzpiacok hozták a legmagasabb hozamokat a világon [2].
Van honnan feljönni…
India abból a szempontból relatíve különleges helyzetben van, hogy nem a II. világháború után megszokott világgazdasági növekedési modellt követte, azaz Kínától és más ázsiai országoktól eltérően nem elsősorban az olcsó gyártás és a kereskedelem segítségével próbált felkapaszkodni, hanem egy relatíve zártabb gazdaság maradt. A függetlenedés utáni időszakban (az 1950-es években) először kifejezetten egy befelé forduló, a szocialista tervgazdaság és az államkapitalizmus között mozgó gazdasági modellel próbáltak egyről a kettőre jutni, mérsékelt sikerrel. (Egy adalék: 1970-ben, miután a kormány ráébredt, hogy elengedhetetlen fontosságú az integrált és önellátó elektronikai ipar, létrehozták az Elektronikai Minisztériumot.) Aztán az 1990-es évektől piaci reformokba kezdtek, és a kereskedelem is beindult. Mindennek dacára Indiában a mai napig százmilliók élnek nyomorban, az infrastruktúra a legtöbb helyen csapnivaló, a közegészségügyi helyzetről nem is beszélve. A gazdaság vegetál, és alig születnek új munkahelyek, a lakosságszám viszont szépen növekszik: jellemző, hogy havonta nagyjából egymillió új álláskereső lép be az indiai munkaerőpiacra, miközben a gazdaság csak éves szinten képes ennyi munkahelyet kitermelni. Ezért a 100 főnél nagyobb cégeknél állami beleegyezés kell a leépítéshez, a munkakiszervezés (elvben) tilos.
Abban nincs vita, hogy India potenciálja hatalmas, csak eddig nem sikerült jól sáfárkodni az ország adottságaival. Így például az indiai állam bábáskodása mellett – szemben az olcsó termelésre ráállt Kínával – elsősorban a magasabb hozzáadott értékű, tőkeigényesebb iparágakba fektettek. Ennek pozitív oldala, hogy mára Indiának erős informatikai és gyógyszeripara, több globális nagyvállalata van. Negatívum ugyanakkor, hogy ezek a szektorok csak nagyon kevés embert tudnak foglalkoztatni, miközben valamivel több mint félmilliárd, képzetlen indiai mélyszegénységben él, mert nem képes normális munkához jutni. Emiatt az indiaiak 90 százaléka a szürkegazdaságban dolgozik.
Az Indiával kapcsolatos optimizmust alátámasztja, hogy elméletben ezen a helyzeten nem lenne olyan nagyon nehéz változtatni. Annak idején Kína úgy kezdett el fejlődni, hogy 400 millió (!) embert átküldött a földekről a gyártósorok mellé; ez pedig nem egy nagyon bonyolult és utánozhatatlan recept. Különösen Indiának, ahol a lakosság több mint fele a mai napig a mezőgazdaságból él, és rengeteg az olcsón alkalmazható, bár alacsonyan képzett munkaerő, a belső fogyasztás pedig erősebb, mint a pénz elköltése helyett hagyományosan a termelésre és megtakarításra szakosodott Kínában. Így elvileg piac is van, ahova termelni lehet.
India is nyit az export felé
2017-re India maradt az annak idején BRICS névre keresztelt, nagy, feltörekvő gazdaságok közül az egyetlen, ahol még van távlati remény valamiféle tartós fellendülésre [6]. Ezért – jobb híján – a világgazdaság kénytelen lesz őbenne reménykedni. Indiára egyelőre még Donald Trump sem mérges, nemhogy Európa, így aztán Kínánál sokkal jobb lappal indul e téren. Ezt nemrég a Világbank is kiemelte egy jelentésében, amely szerint a világkereskedelem kínlódásai és az Amerikában (retorikailag legalábbis) fellángoló protekcionizmus még kifejezetten jól is jöhetnek Indiának. Ezt az újdelhi kormány is próbálja meglovagolni, legalábbis az utóbbi években nagyon aktívan próbálják becsalogatni a külföldi tőkét az országba. A fokozatos, fű alatti nyitást jelzi, hogy előrejelzések szerint az idei évre az indiai gazdaság már exportfüggőbbé válhat, mint Kína.
Persze hosszabb távon millió problémát kell megoldani, például egyes becslések [3] szerint csak az infrastruktúra-fejlesztésre legalább 1,5 ezer milliárd dollárnyi (kb. 440 ezer milliárd forintnyi) rúpia kell, a szegénység felszámolásának vagy az oktatás rendbetételének költségeiről nem is beszélve. A népesség többségét foglalkoztató mezőgazdaság gyenge és erősen kiszolgáltatott az időjárásnak. A bankszektor elég rossz állapotban van, így a hitelezés nem nagyon tudja hatékonyan támogatni a növekedést.
Indiában könnyebb telefonhoz jutni, mint vécéhez
Speciális indiai jelenség: lehet, hogy egy indiainak nincs vízöblítéses vécéje, de telefonja van! Egy ENSZ-jelentés szerint a világ második legnépesebb országában csak 366 millióan juthatnak hozzá mindennap a megfelelő tisztálkodási feltételekhez [4]. Ez a teljes lakosságnak csupán a 31 százaléka. Ugyanakkor a fejlődő indiai gazdaságban már 545 millió telefon csatlakozik a mobilhálózatra. Az ezredforduló idején 100 emberből 0,35-nek jutott telefon Indiában, ma már 45-nek…
De hogyan sikerült ilyen előnyre szert tennie a mobilcégeknek? Hogyan lehet több embernek telefonja, mint vízöblítéses vécéje? Úgy, hogy a fejletlen és fejlődő országokban sohasem épült ki olyan infrastruktúra, mint a sűrűn lakott Európában vagy az Egyesült Államokban. Az egymástól távol eső afrikai településeken nehéz eljutni a legközelebbi bankig. A szolgáltatószektornak egyszerűbb volt olcsó mobiltelefonokat piacra dobni, és behálózni az egész országot netbankkal, mint mindenhová bankfiókokat telepíteni.
Piackutatók felmérései szerint az Indiában értékesített okostelefonok 70 százalékát teszik ki a 140 euró alatti készülékek, ami az Apple számára eddig nem volt piac. Ám a Wall Street Journal szerint az Apple Kína és Brazília után egy újabb országra, Indiára is kiterjesztette az iPhone okostelefonok gyártását [5]. Az indiai Bangalore-ben kezdetben „csak kis mennyiségben” (mihez képest?), kizárólag a helyi piacra gyártják majd az iPhone SE modelleket. Ezt jelenleg 320 dollár körüli áron értékesítik Indiában, ami helyi politikusok reményei szerint 100 dollárra fog csökkenni.
Az előrejelzések szerint India az idén a világ második legnagyobb okostelefon-piaca lesz. „India valahol ott tart, ahol hét-tíz évvel ezelőtt Kína volt” – mondta még a 2016-os indiai látogatása során Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. Indiai adatok [7] szerint az elektronikai cikkek piaca 2012–2020 között éves átlagban 24,4%-kal fog nőni, maga a hardvertermelés pedig eléri majd a 104 Mrd USD-t.
Az elektronikai ipar németországi szakmai képviseleti szervezete, a Zentralverband Elektrotechnikund Elektronikindustrie e.V. (ZVEI) június végén közzétett prognózisa hasonlóan gondolkodik [8]. Eszerint a közeljövőben a legnagyobb iparági növekedés Kínában és Indiában lesz: Kínában az idén hétszázalékos, majd jövőre hatszázalékos, Indiában pedig rendre hat-, illetve nyolcszázalékos.
Az iparág növekedésének megvan az alapja. A multinacionális cégek sora hozott létre fejlesztőközpontokat Indiában, így például: Accenture, CISCO, DELL, GE, Oracle, Adobe, SAP, HP és Google (a Google az első külföldi K+F-központját Indiában hozta létre). A mikroelektronikai tervező- és K+F-cégek közül az AMD, Philips, Intel és ST Mikroelektronika is létrehozott központokat. Az IBM már 2010-ben közel 85 ezer embert alkalmazott India-szerte. A Texas Instruments 1985-ben kezdte működését szoftvereszközök fejlesztésével, és hamar felfedezte, hogy indiai alkalmazottainak minőségi ismérvei ugyanolyan jók, mint más országoknak. Mára már több száz szabadalmat köszönhet az indiai szakembereknek.
A kínai „Egy övezet – egy út” és India
A kínai Yi dai, yi lu (szó szerinti fordításban: Egy övezet – egy út) valójában csak két földrajzi egységét jelöli meg az elképesztő méretű infrastruktúra-fejlesztési projektnek. Az „övezet” a Kína és Európa, illetve a Közel-Kelet közötti terület, a „Selyemút-övezet”, míg az „út” a tengeri útvonal Kína és szintén Európa, valamint Nyugat-Afrika között, a „tengeri Selyemút”. Csővezetékek, kikötők, hidak, vasutak épülnek, és a McKinsey globális tanácsadó cég szerint a projekt jelentősen meghaladja majd a háború utáni Marshall-terv méreteit és hatását. A már megtervezett és futó beruházásokat 900 milliárd dollárra taksálják. A fél világot átfogó elképzelés nem másnak szeretne új és nagy lendületet adni, mint a globalizációnak. A sikeres globalizáció láthatóan Peking számára elsődleges nemzeti érdek.
A terv egyes részeinek megvalósítása már gőzerővel folyik. Az úgynevezett Kína–Pakisztán gazdasági folyosó több eleme már épül. Ennek keretében Kína nyugati része és a fejlesztés alatt álló Gwadar mélytengeri kikötő között, a Karakorum hegységen keresztül építenek autópályákat, vasutakat, erőműveket, szélenergiafarmokat, gyárakat. A pakisztáni kormány egyenesen forradalomról beszél. De kikötőt fejlesztenek Srí Lankán, gyorsvasutat Indonéziában, ipari parkokat Kambodzsában és így tovább...
A Pekingben idén tavasszal lezajlott Övezet és Út Fórum (kevéssé szerencsés angol rövidítése: BARF) fontos, reprezentatív állomás volt, jelentős nemzetközi figyelemmel, s hasonlóan erőteljes belpolitikai üzenettel az őszi pártkongresszus előtt. Ugyanakkor az már a résztvevők személyéből kiderült, hogy nem mindenki ünnepel felhőtlenül: sokan vannak, akik a határaikra is rá akarják döbbenteni a kínaiakat. A legjelentősebb nyugati hatalmak közül kevesen képviseltették magukat a legfelsőbb szinten. A G7-ek közül csak Paolo Gentiloni, olasz miniszterelnök volt ott, az EU-ból Mariano Rajoy Spanyolország miniszterelnöke, és egy-két kelet-európai ember. A végső kép így világ-összejövetel helyett inkább egy harmadik világ jellegű összejövetelt sugallt, és az is hagyott némi kívánnivalót maga után.
Narendra Modi, indiai miniszterelnök sem ment el, sőt kritikai nyilatkozatot is tett az ügyben. Szerinte az egész program kolonialista jellegű elképzelés. Ez elég nagy pofon Pekingnek, hiszen a BRICS szervezetben már-már partnereknek tekintették egymást, másrészt, ha van ország, ahol legfelsőbb szinten szokás emlegetni a kolonialisták gazságait, az éppen Kína. Az mindenesetre kétségtelen, hogy Kína az Övezet és út programban máris körüllőtte Indiát. Fejleszt Pakisztánban, Srí Lankán és Bangladesben, vagyis mindenütt, ahol csak Indiát zavarhatja. Ugyanakkor ez új gazdasági lépésekre sarkallhatja a szubkontinenst.
Felhasznált irodalom:
[1] https://qz.com/903982/pwc-report-indias-economy-will-surpass-that-of-the-us-by-2040/
[2] https://www.bloomberg.com/news/articles/2017-04-11/world-beating-stock-rally-hinges-on-corporate-india-s-profits
[3] https://www.bloomberg.com/news/articles/2017-04-10/india-mulls-private-banks-for-1-5-trillion-infrastructure-gap
[4] https://unu.edu/media-relations/releases/greater-access-to-cell-phones-than-toilets-in-india.html
[5] https://www.wsj.com/articles/apple-assembles-first-iphones-in-india-1495016276
[6] http://index.hu/gazdasag/2017/04/23/india_vilaggazdasag_narendra_modi_novekedes_fejlodes_brics_kina/
[7] http://www.indianmirror.com/indian-industries/2015/electronics-2015.html
[8] https://www.zvei.org/presse-medien/publikationen/zvei-welt-elektromarkt-ausblick-bis-2017/
