FőoldalÜzletTermészettudományos oktatási fesztivál Debrecenben
2017. június 29., csütörtök ::

Természettudományos oktatási fesztivál Debrecenben

Idén Debrecen ad otthont Európa legnagyobb, a természettudományokat oktató pedagógusok részére szervezett versenyének, a Science on Stage fesztiválnak. Június 29. és július 2. között csaknem 30 ország, közel 450 legjobb tanára jön el, hogy bemutassa, milyen ötletekkel, kísérletekkel, módszerekkel oktatja hazájában, iskolájában a természettudományi tárgyakat

A fesztivál legfontosabb küldetése, hogy minél több diák érdeklődését felkeltse a természettudományok iránt. „A Science on Stage azonban nemcsak verseny” - hangsúlyozta Fülöp Zsolt, a fesztivál főszervezője az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Azzal, hogy idén Debrecen ad otthont az európai döntőnek, elismerték a szervezők, hogy Magyarország már a kezdetektől fogva, a 2000-ben elindult Physics on Stage versenyben is részt vett. A házigazdai szerepkörnek köszönhetően a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb létszámban, 70 magyar tanár vehet részt a bemutatókon. Ilyen rangos nemzetközi eseményen az egymástól való tanulás lehetősége óriási jelentőséggel bír.

„Debrecen múltja, jelene és jövője az oktatás helyzetén és minőségén múlik” - mutatott rá Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere. „A város ezért törekszik arra, hogy folyamatosan fejlessze ezt a területet. Ebben a törekvésben segíthet a Science on Stage Fesztivál is.” Az alpolgármester elmondta, hogy a megyeszékhely 36 általános és 37 középiskolájában folyik többek között természettudományos oktatás. Emellett az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményében, a Debreceni Egyetemen is magas szintű természettudományos oktatói és kutatói munka folyik. Debrecenben működik az Agóra Tudományos Élményközpont, ahol akár óvodás kortól az egyetemi hallgatókig a fiatalok kísérleteken keresztül ismerkedhetnek meg a természettudomány rejtelmeivel. Hosszabb távon Debrecen célja az, hogy minőségi oktatással és minőségi infrastruktúrával a debreceni diákok jelenlegi 70 ezres létszámát 2025-ig legalább 30 százalékkal növelje.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese kijelentette, hogy a természettudományos ismeretanyag elsajátításához olyan tanárok kellenek, akik képesek a gyerekek érdeklődését felkelteni. Ebben játszik döntő szerepet az Egyetem, ahol nemcsak az a célkitűzés, hogy növelje a hallgatói létszámot ezeken az egyetemi képzéseken, hanem az is, hogy hosszabb távon felkészült pedagógusokkal tudja fenntartani a minőségi természettudományos oktatást.

„A National Instruments az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan szószólója és támogatója volt a természettudományok népszerűsítésének” - hangsúlyozta Barabás Botond, az NI fejlesztési programjának vezetője. Ezért támogatja a National Instruments Európa legnagyobb természettudományos oktatási fesztiváljának megrendezését is. Az amerikai anyavállalat küldetéséből fakadóan azt is fontosnak érezte, hogy a programsorozat egy napja a nagyközönség számára is látogatható legyen, ezért a szombati napra, a Baltazár Dezső téren nyílt napot szervezett meg, ahol 10 órától 17 óra között színes programokkal és bemutatókkal várja a látogatókat. A legkisebbektől a fiatalokig bezáróan ingyen próbálhatják ki a legújabb high-tech sporteszközöket és egyéb érdekességeket. „Az NI Hungary Kft. - mutatott rá a szakember - a sport témakörét választotta, hogy az érdeklődők közvetlen tapasztalatot szerezzenek arról, hogy a technológiai vívmányok már a szabadidős tevékenységekben is jelen vannak.” A játékos programok mellett robotprogramozó oktatáson is részt tudnak venni az érdeklődők két korosztályban.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény