FőoldalÜzletDrágulni fognak a PC-k
2017. február 23., csütörtök ::

Drágulni fognak a PC-k

Az alkatrészhiány hajtja fel a költségeket. A személyi számítógép RAM-ok ára akár 40 százalékkal is emelkedhet a közeljövőben

Hiány van DRAM-ból, SSD-ből, akkumulátorból és LCD-ből, ami felhajtja az árakat. Az alkatrészek beszerzési árának növekedése a PC-két is felnyomja. A hiány belátható időn belül nem enyhül, ami további komoly árnövekedést eredményezhet a PC-piacon. A drágulásnak kedvez a kereslet növekedése is, ugyanis a felmérések szerint a játékosok és az ezredforduló táján születettek egyre többet hajlandók költeni a minőségi hardverre. Az árdrágulás konkrét mértékét a sokfajta konfiguráció miatt azonban nehéz pontosan megbecsülni.

Ami az alkatrészek konkrét árait illeti, például az Intel lapkáinak ára 2016-ban hat százalékkal nőtt. Még drámaibb a helyzet a PC DRAM-áraknál, ahol a TrendForce szerint 2016 negyedik negyedében harminc százalékos volt a drágulás az előző negyedévhez képest. Az új esztendő komoly drágulást hozott a memóriapiacon és a legújabb adatok tükrében látható, hogy sajnos ez a tendencia a következő hónapokban is folytatódni fog.

Az árak emelkedéséért a nagy kereslet felelős, különösen a tavalyi negyedik negyedévben az okostelefonok területén volt ez megfigyelhető a kínai piac megugrása és az iPhone 7 bevezetése miatt. A PC RAM-oknál az árak több mint 30 százalékkal emelkedtek. Az idei esztendő első negyedévében ugyanekkora áremelkedésre lehet számítani a szervermemóriák piacán is. A DRAMeXchange legfrissebb előrejelzése alapján ráadásul ebben az időszakban a PC-RAM-ok még 40 százalékkal drágulhatnak és a második negyedévben is további áremelkedésekre lehet számítani.

A memóriagyártók 2016 utolsó negyedévében 18,2 százalékkal több bevételt (12,454 milliárd dollárt) könyvelhettek el, mint a harmadik negyedévben (10,536 milliárd dollárt). Az elmúlt időszak egyértelmű nyertese a Samsung, amely a tavalyi esztendő utolsó három hónapjában 5,9 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, a piaci részesedése pedig elérte a 47,5 százalékot. A második legnagyobb gyártó az SK Hynix, amely 3,33 milliárd dolláros bevétel mellett 27,6 százalékos piaci részesedésre tett szert, míg a Micron számai (2,421 milliárd dollár; 19,4 százalékos piaci részesedés) szintén impozánsak.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény