FőoldalÜzletAz innováció bűvöletében
2017. február 09., csütörtök ::

Az innováció bűvöletében

Ha a Kedves ELEKTRONET-olvasó a februári lapszámban műszaki újdonságokról, egyetemi hallgatókról és folyton megújuló műszaki szakkiállításról olvas, már maga is tudja, hogy lapunk a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara által szervezett Pollack Expo rendezvényről számol be

Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg 2017. február 23–24-én Pécsett, a Pécsi Expo Centerben a Dél-Dunántúl legnépszerűbb műszaki börzéjét. „Minden évben valami újat, mindig a legújabbat!” – lehetne a rendezvény állandó szlogenje. A főleg egyetemi oktatókból álló szervezők fő célja, hogy hallgatóik és a nagyközönség számára elérhetővé tegyék az építőipari, informatikai, gépészeti, villamos és környezetvédelmi újdonságokat.

A 2017-es Pollack Expo kapcsolódik a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650 éves jubileumához. Ezért ebben az évben a Pollack Expo kísérőrendezvénye lesz a villamos szekcióhoz kötődő „Science inPractice 2017” című nemzetközi konferencia, ahol a résztvevők a szakmai munkán túl megismerkedhetnek Magyarország elsőként alapított egyetemének történelmi emlékeivel is. A nemzetközi konferencia előadói Európa villamosmérnök-képzésében meghatározó egyetemeinek képviselői, akik az ipari cégeknek végzett kutatásaikat és fejlesztéseiket ismertetik magyar kollégáikkal. A plenáris ülés főtémája a technika és az informatika fejlődésének hatásait elemzi a műszaki, gazdasági és társadalmi élet vonatkozásában.

17 1 pollack 1

A „Minden évben valami újat!” elv kapcsán az új kezdeményezések néha annyira népszerűek lesznek, hogy a Pollack Expo állandó programrészeivé válnak. Így harmadik éve a plenáris ülés keretében adják át a Pécs város érdekében végzett kiemelkedő műszaki tevékenységért adható Breuer Marcell-díjat, és új elem a Hallgatói szekció bevezetése is, amelynek keretében a Tudományos Diákköri Konferencián sikerrel közreműködő hallgatók kapnak lehetőséget arra, hogy tudományos előadásukat széles körben bemutathassák.

A Pollack Expo továbbra is ingyenesen várja újdonságaival a műszaki érdeklődésű közönséget.

Kovács Péter

Az Elektronet magazin főszerkesztője...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény