FőoldalÜzletJövőre indul a termelés, már fogadják a jelentkezőket!
2016. november 17., csütörtök ::

Jövőre indul a termelés, már fogadják a jelentkezőket!

Félidőhöz érkezett a német thyssenkrupp konszern jászfényszarui gyárának építése, ezért már keresik a leendő munkatársakat az üzembe. A világ élvonalába tartozó autóalkatrészeket készítő gyár azért is fontos, mert a thyssenkrupp budapesti E/E (elektromos és elektronikus) kompetenciaközpontjában magyar mérnökök által fejlesztett elektromechanikus kormányszervókat is készítenek majd itt, így a gyártás a fejlesztők munkáját is segíti majd

Jövő évtől kezdve Magyarországon, magyar mérnökök tervezte elektromechanikus kormányrendszereket (C-EPS) és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt majd a konszern Jászfényszarun. A zöldmezős, több mint 30 milliárd forintos beruházással megvalósuló gyár építése lassan a célegyenesbe fordul, ezért megkezdték a szakemberek keresését: többek között esztergálásra, szerelésre, forgácsolásra várnak jelentkezőket, de például méréstechnikusokra, logisztikai munkatársakra, karbantartókra és mérnökökre is szükség lesz, mindösszesen közel 500 új munkahelyet teremtenek majd.

A gyárban a világ élvonalába tartozó, innovatív autóipari termékek készülnek majd. Az innováció a thyssenkrupp Presta Hungary valamennyi magyarországi egységének jellemzője: a vállalat budapesti kompetenciaközpontjának közel 500 mérnöke a világ egyik legjobb csapatának számít. Az itt fejlesztett „okos” kormányrendszerek a hagyományos, folyamatosan energiát felvevő hidraulikus rendszer helyett elektromotoros rásegítést alkalmaznak, így csak akkor fogyasztanak energiát, ha a kormányt ténylegesen elforgatják, ezért autótípustól függően akár 0,3 liter üzemanyagot is megtakarítanak száz kilométerenként, valamint műszakilag megbízhatóbbak a hagyományos, hidraulikus rásegítéseknél. A szoftveres vezérlés biztonsági és kényelmi funkciók egész sorát teszi lehetővé, mint amilyen az oldalszél-kompenzáció vagy a parkolási asszisztens, ráadásul az önvezető autók számára nélkülözhetetlen hozzáférést képes biztosítani a kormányrendszer irányításához. Az E/E fejlesztő központ idén bemutatta a nyilvánosság előtt az önvezető autókkal elért eredményeit is. A vállalat mindemellett győri gyáregységében az Audi számára készít futóműveket, just in sequence rendszerben.

Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary ügyvezető igazgatója az ünnepélyes bokrétaavatón köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé teszik, hogy a gyár időben felépüljön, és hogy ez a beruházás Magyarországra érkezhetett.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény