A találkozót Dr. Pakucs János, a Magyar innovációs Szövetség tiszteletbeli elnök nyitotta meg, aki ismertette a jelentkezés feltételeit, az eddigi tapasztalatokat.
Elsőként Dr. Friedler Ferenc, az NKFIH elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket. Hangsúlyozta, hogy a Hivatal számára fontos a versenyképesség és a hatékonyság. Fontos, hogy az innováció a hatékonyságból eredjen, ehhez szükséges finanszírozás. A versenyképességhez pedig a kormányzati támogatás. Tovább fontos, hogy megfelelő szakember álljon rendelkezésre az innovációs folyamatokhoz. A kormányzat a versenyképességet és hatékonyságot pályázati kiírások által növeli.
A bevezető előadás után a 2014. évi Innovációs Díjat elnyert vállalkozások prezentációi következtek, a cégek 2015. évi innovációs tevékenységéről, illetve innovációs lehetőségeiről.
Farkas József, a 2014. évi Innovációs Nagydíjat nyert egri Sanatmetal Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a díjakon kívül büszkék arra, hogy az ortopédia szakmában az Európai Top 40 közép mezőnyében helyezkedik el a Kft. 2015-ben a bevételek 70%-a exportból, 30%-a hazai kórházaktól származik. Világelső cégekkel állnak stratégiai kapcsolatban. Évente ezer termékkel cserélik le a régi termékeiket. Többek között elmondta, hogy fejlesztés alatt áll egy mágneses célzórendszer, melyben egy mini számítógép található, és amely kívülről jelzést ad az orvoknak, hol kell keresztül fúrni a csontot. Kihangsúlyozta, hogy egy Magyarországon mindenki számára elérhető és megfizethető rendszer kialakítása a cél.
Volk Balázs, a 2014. évi Ipari Innovációs Díjat nyert EGIS Gyógyszergyár Zrt. igazgatója többek között beszélt az innovációs díjat nyert "Bisoprolol-Amlodipin fix kombinációs tabletta" c. fejlesztésükről, a termék elő- és utóéletéről. Kiemelte a kifejlesztett termék innovatív elemeit és piaci mutatóit. Beszélt az EGIS jelentősebb, közelmúltbeli K+F beruházásairól: készítmény-analitikai fejlesztési laborok, gyógyszer-technológiai fejlesztő és kísérleti üzem, hatóanyagtechnológiai kísérleti üzem és nagy potenciálú (HP) hatóanyag- és készítményfejlesztési laborépület.
A Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Agrár Innovációs Díjban részesült QuanrisLabs Kft-t Árendás Csaba, ügyvezető igazgató képviselte. Elmondta, hogy SmartVineyard, vagyis Szőlőőr innováció lényege, hogy intelligens adatfeldolgozás révén pontos adatokkal tudják ellátni a gazdákat, és megoldani a növényvédelmi kérdéseket. Jelenleg Magyarországon jelentős szőlészetekkel dolgoznak együtt, és számos helyre exportálták már a rendszert.
Ezt követően Korocs László, az NFM 2014. évi Innovációs Díjban részesült, MÁV FKG Kft gépészeti főmérnöke beszélt a cég főbb tevékenységéről, és annak előzményeiről, illetve a Kft. célkitűzéseiről Beszélt többek között az univerzális forgóvázas darus járműszerelvényről, annak piaci lehetőségeiről.
Végezetül, a 2014. évi Startup Innovációs Díjában részesült Synetiq Kft, alapítója, Ottlik Dávid szólt a Kft tevékenységéről. A korábbi vásárlói döntéseket mérő eszközök helyett (kérdőív, fókuszcsoport), a cég egy ún. neuro marketing módszert fejleszt. Ez az eszköz lehetőséget ad betekinteni a vásárlók érzéseibe: a ma elérhető eszközök (szívritmusmérő, EEG headset stb.) által összegyűjtött biometrikus adatokat feldolgozzák, majd közvetítik a megrendelők felé. Jelenleg Európa szerte több céggel állnak kapcsolatban (pl.: hirdetők, média, reklám ügynökségek stb.).