FőoldalÜzletSzenzációs magyar siker a Fenntarthatóság Olimpiáján
2015. május 18., hétfő ::

Szenzációs magyar siker a Fenntarthatóság Olimpiáján

A 8. fenntarthatósági olimpiát (I-SWEEEP, International Sustainable World Project Olympiad) idén Houstonban, Texas államban rendezték meg. A 70 országból kiválasztott több mint 600 diák között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny egyik díjazott pályázója, Wesely Norbert (Széchényi István Gimnázium, Sopron) képviselte és a mérnöki kategóriában bronzéremben részesült

A nemzetközi verseny többlépcsős. Az egyes országok által kiválasztott legjobb pályamunkákból bírálóbizottság dönti el, hogy mely pályázatok vehetnek részt a döntőn. Majd ezt követően a kiválasztott fiatalok egy többnapos, kiállítással egybekötött versenyen vesznek részt, ahol a több mint 250 fős zsűri személyes interjúk során alakítja ki a végleges sorrendet.

A világversenyen, több mint 400 magas színvonalú projekt közül Wesely Norbert „Mikrokontrolleres fűtésvezérlés" című munkájával, a mérnöki kategóriában bronzéremben részesült, mely jelentős pénzjutalommal is jár. A díjat a texasi magyar konzultól, Phillip Aronofftól vehette át.

A pályázó kifejlesztett egy lehetséges alternatívát, amely új beállítási lehetőséget ad a felhasználónak, és képes leváltani a ma már elavult relés vezérléseket. Azt tűzte ki célul, hogy ötletével ne csak egy specifikus esetet oldjon meg, hanem egy olyan alternatívát nyújtson, amely mindenki igényeit kielégíti. A hagyományos vezérlés fogyasztása (kb. 18 W) körülbelül fele egy égve felejtett hagyományos izzónak, a kontroller még ennek is csak a töredékét (kb. 0,2 W) fogyasztja, elfér egy körülbelül 2 kártyapakli méretű dobozban és megbízhatóbbak, mint a mechanikus elven működő relék, melyek behúzásakor egy elektromágnes rántja össze a belső érintkezőket. A számítógépen futtatható szoftvert úgy tervezte a pályázó, hogy bárki számára könnyen kezelhető legyen.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény