FőoldalÜzletÉrdekes fordulat a mobiltelefon-gyártók sorrendjében
2014. november 04., kedd ::

Érdekes fordulat a mobiltelefon-gyártók sorrendjében

Xiaomi logoAz egzotikus nevű Xiaomi egyetlen negyedév alatt a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójává vált

Az IHS iSuppli közelmúlt béli adatai arról tanúskodnak, hogy a Kína Apple-jének tartott Xiaominak mindössze egyetlen negyedévre volt szüksége ahhoz, hogy két helyet előrelépve a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója legyen. Most egy másik elemzőcég, az IDC is kiadta saját jelentését, az ehhez csatolt táblázat pedig még az eddigieknél is jobban érezteti, hogy valami nagyon komoly történik az iparágban.

A táblázat sztárja a Xiaomi, amely egy év alatt 211,3 százalékos növekedést tud felmutatni. Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy egy alacsonyabb bázisértékről sikerült százalékosan nagyot ugrani: a vállalat már több mobilt ad el, mint a szintén szépen fejlődő Lenovo, a sokkal ismertebb LG vagy éppen a szintén ismert, de a top 5-ből régóta kiszorult Sony.

A Xiaomitól leginkább a Samsungnak kell félnie, ugyanis a dél-koreai vállalat növekedése egyértelműen megállt, sőt szignifikáns mértékben visszaesett. Egy év alatt 8,2 százalékos csökkenés hatalmas visszaesésnek számít. Ugyanakkor nem csak a részesedésük csökkent, de az eladott darabszám is erőteljesen visszaesett: míg a Samsung a tavalyi harmadik negyedévben 85 millió telefont tudott értékesíteni, az idei vonatkozó három hónap alatt 78,1 milliót. Félniük azért is indokolt, mert a Xiaomi egyrészt pontosan ugyanazt a platformot használja mint ők, másrészt a Samsung árainál egy nagyságrenddel alacsonyabbal dolgozik.

Az IDC toplistáján nem szereplő Huawei a Samsunggal ellentétben egyébként már kitalált valamit, ők egy új vállalat és márka beindításával tulajdonképpen lemásolják a Xiaomi receptjét.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény