FőoldalÜzletFirefox OS alatt is futnak már okostelefonok
2013. október 10., csütörtök ::

Firefox OS alatt is futnak már okostelefonok

A Mozilla bejelentette új operációs rendszerével futó Firefox OS okostelefonjait, amelyeknek értékesítése hamarosan világszerte kezdetét veszi. A Mozilla okostelefon operációs rendszerrel szerelt készülékeket hamarosan a már sikeresen bevezetett ALCATEL ONE TOUCH Fire és a ZTE Open mellett lehet majd kapni

„A Firefox OS okostelefonok pozitív piaci fogadtatása bizonyítja, hogy az emberek szeretik az egyedi felhasználói élményt és Firefox OS nyitottságát. Folytatjuk a Firefox OS operációs rendszer fejlesztését, hogy minden első okostelefon vásárlónak a lehető legjobb felhasználói élményt tegyük lehetővé." - mondta Jay Sullivan, a Mozilla ügyvezető igazgatója.

„A Firefox OS operációs rendszert először Spanyolországban, Kolumbiában, valamint Venezuelában vezettük be, amelynek sikere felülmúlta minden várakozásunkat. Ez az eredmény pontosan azt bizonyítja, hogy az emberek érdeklődnek a nyílt technológiájú okostelefonok iránt. Alig várjuk, hogy hamarosan elhozzuk a latin-amerikai piacokra is a Firefox OS nyújtotta lehetőségeket, az idei év harmadik negyedévében, Brazíliában és további három latin-amerikai országban." - mondta Yotam Ben-Ami, a Telefónica open web devices divízió igazgatója.

„A Deutsche Telekom nagy sikereket tudhat magáénak, a várakozásokon felül teljesitő lengyelországi értékesítésnek köszönhetően. A lengyelországi értékesítési tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy az emberek örülnek, hogy egy új operációs rendszer lehetőségeit tárhatják fel. Izgatottak vagyunk, hogy nemsokára Németországban is elkezdődnek az értékesítések, amelyet hamarosan Görögország és Magyarország követ." - mondta Thomas Kiessling, a Deutsche Telekom vezető termékekért és innovációért felelős igazgatója.

A Telenor is megerősítette azt a hírt, hogy tervei között szerepel, hogy még az év vége előtt elindítja a Firefox OS okostelefonok magyarországi, szerbiai és montenegrói értékesítését.

„A Firefox OS folyamatosan bővül az új piacokon, amelyeken jelentős növekedésre van kilátás, igy juttatják el a webes ökoszisztéma előnyeit mindenkihez.Ez a növekedés alátámasztja a szereplők elkötelezettségét a platformmal szemben, valamint a fogyasztók elégedettségét. A Firefox OS a terjeszkedés második szakaszába lép, miközben a harmadik okostelefonos platform címre pályázó más rendszerek csak nehézkesen tudnak piaci részesedést szerezni. A Firefox OS platformja folyamatosan új funkciókkal bővül, amelyek egyensúlyt teremtenek a megfizethetőség és a fogyasztók között. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy a Firefox OS továbbra is vonzza az új alkalmazásokat és tartalomszolgáltató partnereket. Ez a platform életerősségét bizonyítja, és növelni fogja népszerűségét a felhasználók körében, valamint elősegíti az innovációt a fejlesztői közösségekben." - mondta John Jackson, az IDC Research alelnöke.

Az új Firefox OS okostelefonok a legújabb Firefox OS (1.1) operációs rendszerrel lesznek elérhetők, amely számos új fejlesztést és funkciót tartalmaz.

A Firefox OS egy kiterjesztett változata a Firefox asztali és mobil böngészőjének, amelyet már több száz millió ember ismer és szeret, amelynek köszönhetően biztonságban tudhatja magánéletét, a testreszabási és felhasználói beállítások segítségével.

A Mozilla a Firefox OS rendszerén több mint 20 hardver- és operátor partnerrel dolgozik együtt, hogy az első okostelefon vásárlók a lehető legjobb okostelefon élményt kapják szerte a világon.

A Firefox OS okostelefonok jelenleg Spanyolországban, Kolumbiában, Venezuelában és Lengyelországban érhetőek el.

A web maga a platform

A Firefox OS nyílt platformra épül: egy Linux kernellel bebootol egy webes futtatókörnyezetet, amelyben a Mozilla „Gecko" böngészőmotorja fut – ugyanaz, mint a Firefox böngészőben. A Gecko a webes tartalom felé elérhetővé teszi a készülék hardveres lehetőségeit a Mozilla úttörő fejlesztésének számító WebAPI-kon keresztül. A Firefox OS lehetővé teszi olyan okostelefonok kifejlesztését, amelyek minden egyes funkcióját webalkalmazásként lehet megírni (hívás- és üzenetkezelés, böngészés stb.). Korábban az okostelefonok hardverközeli és alapfunkciói (Bluetooth, az akkumulátor állapota, névjegyek) csak a natív alkalmazások számára voltak hozzáférhetők.

A Firefox OS karcsú szoftverarchitektúrája

Gaia: felhasználói felület

A Firefox OS gyönyörű, letisztult, intuitív és személyre szabható felhasználói élményt nyújt, amely teljes egészében a HTML5-re épül.
A Firefox OS felhasználói felületéből is több variációt láthat, hiszen a kinézet és megjelenés megváltoztatása olyan egyszerű, mint egy weboldal szerkesztése.

Gecko: webes futtatókörnyezet

A Firefox OS a Mozilla-féle web-futtatókörnyezet használja. Ez ugyanaz a Gecko leképzőmotor, amely manapság a Firefox webböngészőben is megtalálható. Az alkalmazásréteg fejlesztése kizárólag a nyílt web technológia építőköveiből áll: HTML5, CSS és JavaScript; és nélkülözi a gyártóspecifikus natív API réteget a motor és a kernel között.
Hogyan működik? A HTML5-höz szánt WebAPI-kat fejlesztettünk, hogy elérhetővé váljanak a telefon képességei, amelyek korábban csak a natív alkalmazások számára voltak elérhetők. A vékonyabb szoftverrétegnek köszönhetően a Firefox OS jól működik a belépőszintű és a csúcskategóriás telefonokon is.

Gonk: kernel és eszközillesztők

Ez a réteg a kernelből, a rendszerkönyvtárakból, a firmware-ből és az illesztőprogramokból áll. A Firefox OS telefonok a nyílt Linux kernelt használják, amely összetevőt számos mobiltelefon-gyártó használja napjainkban.

További információ

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény