FőoldalÜzletElektronikai Konstrukciós Verseny, 2011
2011. május 13., péntek ::

Elektronikai Konstrukciós Verseny, 2011

Immár 14. alkalommal került sor április 18-19-én az Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny megrendezésére. A térségben egyedülálló vetélkedő házigazdája ismét a Puskás Tivadar Távközlési Technikum (Budapest) volt

Pályázhattak hazai vagy határon túli, elektronikai szakképzéssel foglalkozó középfokú oktatási intézmények tanulói olyan áramkörrel vagy készülékkel, amelyet konzulens segítségével saját iskolájukban hoztak létre.
A minden eddiginél nagyobb számú jelentkezés azt jelzi, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - számos fiatal érdeklődik az elektronika iránt, aki szabadidejét feláldozva vállalkozik egy pályamű létrehozására, majd a megmérettetésre. A 24 dolgozat mögött 38 egyénileg vagy párosan induló versenyző, 17 hazai és 2 határon túli oktatási intézmény van, lefedve Magyarország csaknem teljes területét.
A szervezést e sorok szerzője vállalta fel, de természetesen a lebonyolítást biztosító oktatási intézmény vezetői és munkatársai is nagymértékben hozzájárultak az esemény sikeréhez.
Az elmúlt évi rendezvényhez hasonlóan idén sem részesült állami támogatásban a verseny, így ismét szponzorokra volt szükség. Sajnálatos módon a szervezőknek az adakozókedv nagymértékű visszaesésével kellett szembesülniük. Ugyanakkor meg kell említeni a 3 médiatámogató önzetlen segítségét, amellyel nagymértékben hozzájárultak a verseny népszerűsítéséhez.
A kétnapos megmérettetés első napján a pályázóknak egy egységes, áramkör-építési és -mérési feladattal kellett megbirkózniuk. A feladat kidolgozója most is - mint az eddigiek során minden esetben - a Divelex Bt. volt. A következő napon a teljesen új összetételű zsűri előtt került sor a pályamű bemutatására, megvédésére. A versenyen új elemként jelent meg, hogy bónuszpontokra lehetett szert tenni a szponzorok előadásán, bemutatóján való részvétellel.
A zsűri kitartó, fegyelmezett, gyors munkájának köszönhetően a meghirdetett időben kerülhetett sor az eredményhirdetésre, amelyen most első ízben képviseltette magát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a "CNC nyomtatottáramkör-maró" berendezéssel nevező Erős Gábor és társa, Pákozdi Balázs állhatott. A második helyen, hazánk szakközépiskoláinak rangsorában első helyen álló oktatási intézményéből érkező Divald Viktor Zoltán végzett, aki "Mikrokontrolleres hőmérséklet-szabályozó" pályaművével érte el ezt az eredményt. A dobogó legfelső fokára a "QRP adóvevő" megalkotója, Braun Ferenc állhatott. (Megjegyezzük, hogy a fenti élbolyban budapesti intézmény nem volt.) Az első hat helyezett - a szponzoroknak köszönhetően - értékes tárgyjutalomban részesült.
Végezetül álljon itt a két napig megfeszített munkát végző zsűri névsora: Diószegi Gyula, Dudás Levente, Jáger Sándor, Lambert Miklós, Nagymáté Csaba, Náday István.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény