Nagy érdeklődés kísérte az Agóra Tudományos Élményközpont szakmai megnyitóját Debrecenben, melyre éppen szeptember 26-án, a Kutatók Éjszakájának napján került sor. Nem véletlenül: az elsődleges cél a szakmai célközönség, vagyis a pedagógusok érdeklődésének felkeltése volt, hogy a későbbiekben minél több diáknak tartsanak itt kihelyezett természettudományos órát
2003-ban mutatta be a SanDisk első 512 MiB-os SD-kártyáját, tíz év alatt ezerszeres kapacitásnövekedést tudott elérni ugyanakkora méretben
Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén szeptember 19. és 24. között Varsóban rendezték meg, ahol az egyik magyar fiatal különdíjat kapott. Rozsnyik Szabolcs pályamunkája bemutatásra kerül a Kutatók éjszakáján az Ericsson Magyarország Kutatás-fejlesztési Központjában
Októbertől kapható lesz Magyarországon az LG L Series termékcsaládjának két legújabb tagja, az L Fino és az L Bello. A készülékek tökéletes választást jelentenek például a tizenéveseknek és az első okostelefon-tulajdonosoknak. A lenyűgözően gyors négymagos processzorral, valamint a népszerű LG G3 készüléktől kölcsönzött prémium kezelőfelülettel az LG igyekszik teret nyerni a kiemelkedő minőségű, kedvező árú okostelefonok piacán
Bár a PC piac a vártnál kevésbé zsugorodott, a Toshibánál mégis elbocsátásokra került sor
25 éves az első magyarországi digitális telefonközpont rendszer. Az első tárolt program vezérlésű digitális telefonközpont átadásával vette kezdetét az országos telefonhálózat teljes megújulása
Korszerű 3D katonai radarok közös gyártásáról írtak alá emlékeztetőt a visegrádi négyek hadiipari cégei szombaton az észak-morvaországi Ostraván
Meglepő eredményre jutottak az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Nanoszerkezetek Kutatócsoportjában a lepkék szárnyain előforduló fotonikus nanoarchitektúrák vizsgálatával foglalkozó kutatók: a biológiai evolúció és matematika közel egybevágó eredményre vezetett a lepkeszárnyak vizsgálatakor!
Hét kategóriában, minden korábbit meghaladó számban, több mint 60 szénhidrogén-meghajtást nélkülöző, környezetbarát jármű versenyzett az MVM Energia Futamon Budapest belvárosában, a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi téren
A nagysikerű G3 középkategóriás változata a G3 S már a hazai felhasználók számára is elérhető
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments