Cikkek

A Nokia lehet a nagy visszatérő

Már idén tavasszal úgy fogalmazott a vezetőség, hogy visszatérnek a mobilokhoz, de nem úgy, ahogy annak idején tették

Megérkezett Londonba az első Thameslink vonat

Megérkezett az első, Siemens által épített vadonatúj 700-as sorozatú Desiro City vonat az Egyesült Királyságba. A vonatok kialakításuknak köszönhetően a jövő évi üzembe állításukat követően újszerű utazási élményt nyújtanak a Thameslink vasútvonalakon. A szerelvény, amit arra terveztek, hogy biztosítsa a forgalmas dél-keleti ingázó vonalakon igencsak szükséges extra kapacitást, megérkezett a West Sussex megyei Crawley-hoz közel található, újonnan épített Three Bridges vasúti járműkarbantartó létesítménybe

Villám kisokos

Az idei nyár folyamán a globális felmelegedés okozta szélsőséges időjárás nem kímélte sem Magyarországot, sem Európát. A heves viharok következtében sok esetben kidőlt fák, leszakadt villamos vezetékek, árvíz lepte el az utcákat. A pár hetes szélcsend után az előrejelzések szerint augusztus második felében ismét megszaporodnak majd a villámlással járó nyári zivatarok, ezért fontos, hogy időben felkészüljünk ezekre

Állítsuk meg a hálózati támadásokat!

Az adatlopás nagy üzlet: az elmúlt két évben több mint 1.3 milliárd adat került nyilvánosságra. A veszély nagyobb, mint valaha - napi szinten több vadonatúj veszélyforrással találjuk szembe magunkat

Magyar fiatal az International Youth Science Forumon

2015. július 22. és augusztus 5 között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 57. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. 64 ország, majdnem 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a rendezvényen. Magyarországról Bálint Karola, aki a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen 3. helyezést ért el „ShopMap, avagy tablet a bevásárlókocsin" című pályamunkájával. Karola a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban érettségizett

Új vezető az IT Services Hungary élén

Augusztus elsejétől a brit állampolgárságú Christopher Wilson tölti be az IT Services Hungary ügyvezető igazgatói pozícióját

Limitált kiadású arany Honor 4X és 4C telefonok jönnek

A két modell eddig csak fekete és fehér színekben volt elérhető, de augusztustól aranyszínben is megvásárolhatóak lesznek. Az arany Honor 4X 65 900 Ft, az arany Honor 4C pedig 53 900 Ft javasolt bruttó fogyasztói áron szerezhető be

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény