Cikkek
Kell-e annyi minden az autóba?
A kaliforniai J. D. Power piacelemző cég „Drive 2015" című tanulmánya szerint az autógyártók milliárdokat fektetnek a személyautók és kisteherautók nyújtotta szolgáltatások fejlesztésébe, ugyanakkor a sofőrök nagy része nem is használja ezeket a technológiákat
Új, plazmás felületkezelő rendszer
A Nordson MARCH bejelentette, hogy a StratoSPHERE sorozatú, szeletszintű tokozási és 3D-s tokozási alkalmazások számára kifejlesztett plazmás felületkezelő rendszere a rugalmasság és feldolgozási képesség fokozása érdekében immár két, négy- és akár hatkamrás konfigurációban is elérhető. A SPHERE-sorozatú plazmás felületkezelő rendszerek megoldást nyújtanak a felületek előkészítésére és szennyeződések (polírozáskor keletkező, hártyarétegek, szerves szennyeződések stb.) eltávolítására, valamint a félvezető szeletek feszültségmentesítésére - különös tekintettel a 2.5D-s és 3D-s szeletszintű tokozási alkalmazásokra
Jövőre indulhat az elektronikus SIM
A Deutsche Telekom szerint az eSIM 2016-ban jelenik majd meg a piacon új szabványként és 2017-től kezd el komolyan terjedni. A hálózatüzemeltetők többsége támogatja az új szabvány bevezetését
Hogyan férkőzhetnek hozzá a céges hálózatokhoz a kiberbűnözők?
Az adatbiztonság már nem egy elhanyagolható, mellékes gondolat, hanem meghatározó eleme egy üzlet sikerének. Mindannyian online vagyunk, ami egyrészt nagyon jó, másrészt viszont azt is jelenti, hogy mindannyian egy hatalmas ökoszisztéma része vagyunk. Ha egy cégtől adatot lopnak, gyakran előfordul, hogy személyazonosításra alkalmas információkat is ellopnak, ezzel utat nyitva az adathalászati támadásoknak. Minél több információval rendelkezik rólunk egy támadó, annál hitelesebbnek tűnik a nekünk küldött e-mailt, és annál hajlamosabbak leszünk megnyitni azt
Kéttengelyes, lineáris léptetőmotorok
A H2W Technologies új, kéttengelyes léptetőmotorjai kiválóan alkalmasak olyan nyílt hurkú pozicionálási alkalmazásokhoz, amelyeknél egy síkban van szükség két tengely mentén mozgásvezérlésre. A motorok sebessége akár 2 m/s, lökethossza 0,5×0,75 m is lehet. A lineáris léptetőmotorok rendkívül pontos pozíció-, sebesség- és gyorsulásvezérlésre alkalmasak, amennyiben megfelelő mikroléptetős meghajtóval és indexerrel integrálják őket
Kína átrendezné a chipgyártó piacot
A Reuters híre szerint 300 Md jüant (47 Md USD) fordít a kínai Tsinghua Unigroup arra, hogy öt éven belül a világ harmadik legnagyobb chipgyártója legyen
EnKon 2015
Meghatározó kérdés a villamosenergia-piac szereplői számára, hogyan alakul a későbbiekben az EU villamosenergia-piac helyzete, jövőképe. Van-e igazi verseny? Milyen versenykorlátozó tényezők vannak? Hogyan áll Magyarország a 2020-as megújulós célok teljesítésével? Hogyan változik a megújuló energiák helyzete, teljesülnek-e a célkitűzések? Hogyan fejlődik tovább a hazai megújuló szektor?
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments