Dr. Sipos Mihály
Akadémiai kutatóközpont épül a Lágymányosi híd lábánál
Még 2009. decemberében 9,5 milliárd Ft értékű beruházás finanszírozását rögzítő támogatási szerződést írt alá Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Pálinkás József, az MTA elnöke
2010. január 31-én távozik a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke
Közvetlenül Karácsony előtt lemondott megbízatásáról Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke.Pataki Dániel az NHH 2004-es megalapítása óta vett részt elnökként a magyarországi telekommunikációs szabályozó hatóság munkájában, előtte a Hírközlési Minisztérium hírközlésért felelős államtitkár-helyettese volt. Nevéhez fűződik többek közt a Nemzeti Hírközlési Hatóság működését szabályozó, a szervezet létrehozását előíró elektronikus hírközlési törvény (EHT) előkészítése
Brüsszel sürgeti a digitális átállás gyorsítását a tagállamokban
Az Európai Bizottság (EB) 2009. november 4-én arra szólította fel az EU tagállamait, hogy gyorsítsák meg, és 2012. január 1-jéig fejezzék be az analóg televíziós műsorszórás leállításának folyamatát
3D televízió nyerte az Innovációs TechShow Nagydíjat
Idén először adták át az Innovációs TechShow Nagydíjat.A hazai infokommunikációs fejlesztéseket felvonultató "Mobilitás és Multimédia Innovációs TechShow" alkalmából átadott elismerést a három dimenziós televíziót fejlesztő iPont Kft. kapta
A félvezetőipar történetének egyik legrosszabb éve a 2009-es
A "Gartner" piackutató cég becslése szerint az idén 11,4 százalékkal, 226 milliárd dollárra (napi árfolyamon 43 632 milliárd forintra) esik vissza a gyártók árbevétele.Tavaly a gazdasági válság globalizálódásának köszöngetően 5,4 százalékos volt a visszaesés. Az iparágban korábban még sosem volt arra példa, hogy a mutató két egymást követő évben csökkenjen
Új Xerox-technológia áramkörök nyomtatására
Egy újonnan kifejlesztett, ezüstalapú tintával a Xerox kutatói utat nyitottak a nyomtatható áramkörök kereskedelmi forgalmazásának és alacsony költségen történő előállításának.A jövőben műanyagra, filmre és textilre is nyomtathatunk elektronikus áramköröket
A Sumitomo 3M új, háromdimenziós kijelzőt mutatott be
A világszerte leginkább a Post It-ről ismert 3M november elején mutatta be új, 3D megjelenítési technológiáját.A kijelző úgy nyújt térbeli élményt, hogy ahhoz nem kell speciális szemüveget viselni, és akár mobiltelefonban is használható
Tajvani találmány a túlhevülő akkumulátorok ellen
A noteszgépekben és mobiltelefonokban használt akkumulátorok túlhevülését megakadályozó technológia már jövőre piacon lehet.A ma használatos lítium ion akkumulátorok felépítésüknél fogva magukban hordozzák a veszélyét annak, hogy bizonyos elektrokémiai reakciók túlzott hőfejlődést váltsanak ki. Az efféle problémák azonban túlnyomórészt csak a rosszul megtervezett áramforrások esetében jelentkezhetnek, ugyanakkor a legtöbb gyártónál előfordult már, hogy veszélyesnek minősített gyári hibás akkumulátort volt kénytelen visszahívni
Újabb nanotechnológiai alkalmazás: akkumulátor papírból
A Stanford Egyetemen nanotechnológia segítségével újfajta, fénymásolópapírból készült akkumulátort fejlesztettek ki.Az eszköz megőrzi a papír tulajdonságait, rugalmas, könnyű, vékony, és még akkor is működik, ha a papírt összegyűrjük
Növekvő kutatási-fejlesztési tendencia
A KSH közzétette új, a 2008. évi k+f adatokat tartalmazó összefoglaló anyagát.Ennek egyik legfontosabb megállapítása: a tavalyi év második felében kibontakozó gazdasági visszaesés ellenére 2008-ban összességében javuló tendenciák jellemezték a kutatás-fejlesztés területét. Az anyag mindenki számára hozzáférhető az alábbi címen
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments