FőoldalRendszerintegrátorNem álom a CO2-kibocsátásmentes autó
2015. július 28., kedd ::

Nem álom a CO2-kibocsátásmentes autó

Elkészült a prototípusa, és hamarosan európai tesztkörútra indul az első, a jármű szén-dioxid-kibocsátását akár 50%-kal csökkentő Greenion technológiával felszerelt autó. A magyar feltaláló ötletén alapuló technológia elterjedése forradalmat hozhat a járműgyártásban, és a cégnél tapasztalt jelentős érdeklődés is arra utal, hogy a fejlesztésben hazai és nemzetközi cégek és szervezetek is fantáziát látnak

Nyolc éve tökéletesíti a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő rendszerét Mészáros Ferenc magyar feltaláló, akinek megoldását mára amerikai szabadalom védi, és számos hazai és nemzetközi tanúsítvány is elismeri. Jelenleg is több nemzetközi autógyártóval áll tárgyalásban a technológia gépjárművekbe való adaptációjáról.

„Az ötlet – mint oly sok más esetben – a természetes folyamatok lemodellezésén alapul: a rendszer a töltéssel rendelkező vízmolekulák segítségével tisztítja meg a káros anyagokat tartalmazó füstgázokat. Ezáltal jelentősen csökkenti a CO2-kibocsátást, minimális energiaigénnyel, miközben kizárólag természetazonos végterméket állít elő – ismerteti a magyar feltaláló a működési elvet, aki hozzáteszi – „A technológia nem csak a járművekben működik, most is dolgozunk a városi szmogmentesítést lehetővé tévő és a nagykibocsátó ipari megoldásokon. A reményeink szerint minden korábbi technológiánál többet tehetünk a károsanyag-kibocsátás elleni küzdelemben."

A fejlesztők szándéka, hogy további döntéshozók és befektetők figyelmét is felkeltsék a technológia iránt, illetve a szélesebb közönséggel is megismertessék a Greeniont. Éppen ezért a következő hónapokban európai túrára indulnak, valamint versenypályákon tesztelik, fejlesztik tovább a megoldást, potenciális járműipari partnerek részvételével.

„Az első változat még tetemes helyet foglalt el és a beillesztése markáns változtatásokat követelt a gépjárműveken. A prototípus, a mostani változat már jóval könnyebb adaptációt tesz lehetővé. A cél az, hogy egy legfeljebb utazótáska méretű, laikus szemnek láthatatlan, akár egy szokványos szervizben is beszerelhető változatot tudjunk kifejleszteni. A Greenion autóra szerelhető változata a akár 50%-os CO2-kibocsátás csökkentése mellett hozzávetőlegesen 10%-os teljesítménynövekedést és ugyanilyen mértékű fogyasztáscsökkentést is eredményez az eddigi tapasztalatok szerint" – teszi hozzá a Greenion magyar feltalálója.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény