FőoldalRendszerintegrátorAlternatív erőátviteli koncepció készülőben
2013. március 04., hétfő ::

Alternatív erőátviteli koncepció készülőben

Azt követően, hogy a Bosch elektromos osztott-tengelyű hibrid rendszerét sikeresen integrálták a PSA Peugeot Citroën dízel járműveibe, a két vállalat a személyautók számára fejleszt hidraulikus hibrid erőátviteli rendszert, ami két hidraulikus egységből, valamint a hozzájuk csatlakozó nyomástárolókból áll. A teljesítményelosztási koncepciónak köszönhetően a jármű háromféleképpen vezethető: hagyományosan mechanikus módon, azaz belső égésű motor-hajtással, hidraulikusan, vagy a kettő kombinálásával

Ennek eredményeként a belső égésű motor kis terhelés mellett sokkal gazdaságosabb működik. A rendszer visszanyeri azt a mozgási energiát, amely egyébként hő formájában elveszne: hidraulikus energiává alakítja és eltárolja egy nyomástárolóban, így ez a későbbiekben bármikor felhasználható az autó meghajtására. A rendszer mindemellett lehetőséget ad arra is, hogy a jármű tisztán hidraulikus meghajtással közlekedjen. Ezáltal rövid távolságok károsanyag-kibocsátás nélkül megtehetők, amely eredményeként akár 30 százalékkal alacsonyabbá válhat a szén-dioxid-kibocsátás az Új Európai Menetciklusban, illetve akár 45 százalékos csökkenés érhető el a tisztán városi ciklusban.

Költséghatékony hibrid erőátvitel kompakt autókhoz
Ez a technológia elvben bármilyen hagyományos motorral kombinálható. A kezdeti szakaszban ugyan a kompaktautó-szegmensben fogják hasznosítani, de ugyanúgy alkalmazható személyautókban, valamint kis tehergépjárművekben is a városi forgalomban. A hidraulikus-mechanikus erőátviteli rendszer költséghatékony, megbízható és szervizbarát hibrid erőátvitelt eredményez. Működéséhez nem szükséges különleges infrastruktúrát kiépíteni, ezért a világon bárhol használható.

A Bosch összevonja autóipari és ipari hidraulikai szakértelmét
A technológia a Bosch Rexroth által világszerte széles körben alkalmazott hidraulikus erőátviteli elvek alapján működik. A Bosch a PSA Peugeot Citroënnel közösen nagy lehetőséget lát abban, hogy ezt a technológiát a személyautókban is alkalmazza. A két vállalatcsoport szoros együttműködése 2008-ban kezdődött, és a Peugeot stratégiai partnerség keretében 2011-ben dobta piacra a világ első sorozatgyártott, osztott-tengelyű erőátvitelű dízel hibrid személyautóját, a 3008 HYbrid4-et. A szakemberek szorosan együttműködve fejlesztették ki az elektromos összetevőket (az elektromos motort, a teljesítményelektronikát és a nagyfeszültségű generátort), valamint a hibrid járművekhez szükséges ESP elektronikus menetstabilizáló program műszaki tervét. Ez az erőátviteli koncepció jelenik meg most a PSA Peugeot 508-ában (mind az RXH kombiban, mind pedig a HYbrid4 szedánban) és a Citroen DS5 HYbrid4 modellekben is. Ehhez a modellekhez a Bosch biztosítja az elektromos erőátviteli rendszer alkatrészeit is.

A Bosch honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény