FőoldalKonstruktőrKeleten a helyzet változik
2023. december 08., péntek ::

Keleten a helyzet változik

Korábbi lapszámainkban többször is foglalkoztunk Kína félvezetőiparával. Így például 3 évvel ezelőtti cikkeinkben bemutattuk az iparág akkori helyzetét és a fejlesztésére vonatkozó kormányzati elképzeléseket. Úgy néz ki, ezek meghozták az első gyümölcsüket...

Még a Trump vezette amerikai kormányzat idején kezdődött el a korszerű félvezetők, illetve a gyártásukhoz szükséges technológiák és berendezések exportjának korlátozása. Ez előbb a Huawei termékei térhódításának megakadályozására irányult, majd egyre szélesebb körűvé vált. A kínai félvezetőipar hiányosságait, a végtermékgyártás részbeni kiszolgáltatottságát a kínai gazdasági vezetés is felismerte, és a 2010-es évek közepén a Kínai Államtanács meghírdette a „Made in China 2025” (MIC2025) elnevezésű, átfogó tervet, amely illeszkedik a már régebben létező „Go Out” stratégiába. Közös céljuk a 21. századi technológiák megszerzése, illetve ezek révén hosszabb távon a világ vezető technológiai hatalmává fejleszteni az országot. Ennek támogatása érdekében hozták létre például a Nemzeti Integrált-áramkör Alapot. Mára úgy tűnik, a tervek valóra válnak...

1. ábra: Mate60 Pro – Forrás: Huawei.com

2023 augusztusában megjelent a Huawei új, Mate 60 nevű mobiltelefon-szériája, amelynek szolgáltatásai felülmúlják a cég eddigi gyártmányaiét. A kanadai TechInsights elemzőcég szétszedett és részletesen megvizsgált egy Mate 60 Pro típusú készüléket és megállapította, hogy abban Kínán belül tervezett, 5G-képes chip dolgozik. Azóta kiderült, hogy a szétnyitható Mate X5-öt szintén ezzel szerelték fel.

A Kirin 9000s chip tervezője a fabless designer HiSilicon, melynek elsődleges ügyfele a Huawei – amelytől bevételeinek 90 százaléka származik. A HiSilicon korábban a tajvani TSMC bérgyártó üzemeiben készíttette chipjeit. A régi partnerségnek az amerikai embargó vetett véget. A TechInsights szerint a TSMC-t kiváltó, új társ a sanghaji székhelyű Semiconductor Manufacturing International Corp (SMIC) lehet. A sanghaji vállalatnak a Kirin 9000s gyártásához alkalmazott 7 nanométeres csíkszélesség lehet a jelenlegi legfejlettebb technológiája. (A Huawei Mate 60 Pro konkurenseiben 4-5 nanométeres processzorok dolgoznak.)

2 ábra: Kiszerelt Kirin 9000 chip Forrás: Gizchina.com

A főbb teljesítmény-összehasonlító platformokon (AnTuTu, Geekbench) mért eredmények alapján úgy látszik, az 5G modemmel szerelt kínai chip egy (de inkább két) generációval le van maradva az aktuális csúcstelefonokat hajtó lapkáktól. Ezzel együtt kár lenne lebecsülni a mérföldkövet, amely nemcsak a Huawei számára kulcsfontosságú. Ami most történik, az előrevetíti, hogy a szankciók miatt beindított kényszerinnováció hatására minden korábbinál erősebbé és önállóbbá válhat a kínai félvezetőipar. Ha így folytatja, méltó versenytársa lehet majd a nyugati fejlesztésekből dolgozó jelenlegi szereplőknek. Az új lapkával szerelt mobilokat jelen állás szerint kizárólag Kínában forgalmazza a Huawei. Emögött valószínűsíthetően a fejlett chip gyártásához szükséges kapacitás hiánya áll.

Kína sikere azonnal felkeltette az Egyesült Államok figyelmét. Vizsgálják, hogy vajon megsértették-e a félvezetőexportra vonatkozó amerikai korlátozásokat a Kirin 9000s chip tervezésében, gyártásában részt vevő vállalatok. Ahogy arra több szakértő felhívta a figyelmet, nem is csak az 5G modemet érdemes vizsgálni, ahhoz ugyanis, hogy egy okostelefon képes legyen 5G-s hálózatra csatlakozni, a chipkészletnél jóval több kritikus alkatrészre van szükség. További hír, hogy szeptember elsejétől az egyik legjelentősebb, innovációs technológiát előállító vállalat, a holland ASML a kínai feleknek nem enged hozzáférést a kutatásaihoz és nem lép üzleti együttműködésbe sem velük. Bár evidenciának tűnik, hogy mindez amerikai nyomásra történt, a holland cég ezt tagadta. Elmondásuk szerint a transzparencia hiánya és ennek kockázatai állnak a döntés hátterében.

Ugyanakkor érdekes tény, hogy a technológia exportjára vonatkozó tiltás enyhén szólva nem egyöntetű. Így például most októberben látott napvilágot, hogy a dél-koreai Samsung Electronics és az SL Hynix határidő nélküli felmentést kapott: nem kell Washingtontól engedélyt kérniük, ha amerikai technológiát tartalmazó félvezetőipari gyártóberendezéseket akarnak küldeni a Kínában működő üzemeikbe. E két cég a DRAM memóriák világpiacának 70, a NAND-okénak pedig 50 %-át birtokolja – és ezek jelentős részét Kínában gyártják. Ismerve a szellemi tulajdonjogok iránti kínai alacsonyabb érzékenységet (ld. az előbb említett transzparencia hiányt), ne csodálkozzunk, ha ezekből a gyárakból a tudás, a know-how átáramlik a hazai tulajdonú cégekhez.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény